22.Fejezet-Az a bizonyos éjszaka

Drága Olvasóim! Megérkezett a várva várt új rész! Hihetetlen, hogy +20.000 oldalmegjelenítést gyűjtöttetek össze. Köszönöm, hogy vagytok nekem és olvassátok az irományomat. Remélem ez a rész is annyira elnyeri tetszéseteket, mint az előző és most sem felejtitek el elmondani nekem a véleményetek a történésekkel kapcsolatban! Hatalmas kiss mindenkinek! Legyetek rosszak! ;) 

xoxo Fanni

Olivér

Akkoriban nagyon ránk járt a rúd! Először Fanni balesete, majd megjelent Adam és még az a késő éjszakai találkozás is. Gyűlölök titkolózni akkor azonban még is ezt kell tennem, hogy őt megóvhassam.  A próbáknak öt órakor vége lett, így a srácok haza indultak én, pedig bátyám lakásra. Lassan sétáltam végig az utcákon miközben sok mindenen agyaltam. Nem akartam hazamenni, mert ha kiszökök sokkal nagyobb esély volt arra, hogy lebukom. Így viszont, hogy Erikhez megyek erre semmi esély, hiszen ő azt is tudja mi a dolgom. Felcsöngettem és bátyám rögtön ajtót nyitott. 

- Köszi, hogy itt lehetek. amíg nem kell mennem. - hálálkodtam.

- Nincs mit. Ha te ezt így látod jónak, támogatlak, de biztos vagy benne, hogy ezt kell tenned? Nincs más megoldás? - faggatott Erik.

- Nem tudom. - vontam meg a vállam komoran. - Fogalmam sincs, mi lenne a helyes lépes.

***

Az órám már a háromnegyed tizenkettőt ütötte azonban a Ő még mindig nem volt ott. Tizenegyre beszéltük meg és még mindig sehol. A szél hűvösen fújt még abban a kis sikátorba is ahol én fagyoskodtam negyvenöt perce. Idegesen járkáltam a sötét éjben miközben titokzatos meghívásomon gondolkoztam. Tegnap éjszaka kaptam egy SMS-t ismeretlen számról. Nem volt benne más csak az időpont, a helyszín és az, hogy mindenképp eljövök, ha nem akarom, hogy szerelmemnek bármi baja essen. Utóiratban pedig csak annyi, hogyha bárkinek szólók csak magamat okoljam a következmények miatt. Nem ijedtem meg a levéltől kockáztatni azonban semmiképp nem szándékoztam így keveredtem a kis mellékutcába. A sikátor egy klub mögött helyezkedett el így hallani lehetett az onnan kiszűrődő különféle zajokat várakozás közben. Hátam mögött magas sarkú kopogását véltem hallani, így megállapítottam, hogy akire várok, egy nő.

- Patocska Olivérhez van szerencsém? - kérdezte egy lágy, női hang. Lassan megfordultam és a rossz fényviszonyok miatt, félhomályban egy alakot pillantottam meg, a hang tulajdonosát.

- Igen, én vagyok.

A női alak előrelép pár lépést ezzel már teljesen láthattam. Körülbelül tizennyolc éves lehetett és fekete kihívó mini ruhát viselt. Arca kicsit rémült és megilletődött volt. Kezében egy borítékot tartott.

- Ezt egy férfi küldi önnek. - nyújtotta át a kezében lévő levelet, majd tipegve a klub hátsó bejárathoz ment. Még egy pillanatra rám emelte tekintetét, majd becsukta maga után az ajtót. Mikor újra csak magam voltam a kis sikátorban gyorsan feltépem a jól becsomagolt levelet és olvasni kezdem tartalmát. Azonban amit olvastam egyáltalán nem tetszett. Ingerülten a klub bejáratához sétálta

m, majd mintha csak egy vendég lennék egyenesen a pulthoz mentem. Próbáltam palástolni idegességemet és kértem magamnak egy pohár whiskeyt. Miközben italomra vártam körbenéztem kicsit a helyiségben. A falakon égősorok futottak végig és fényeik igazán hangulatossá varázsolták a helyet. A klub sarkaiban elhelyezett hangszórók miatt az egész teret betöltötte a zene, így az ember a gyomrában érezhette a basszus lüktetését. A zene hangereje, a villódzó fények és az egymáshoz simulva táncoló embertömeg teljesen visszaadta a menő klubok légkörét. Szememmel a lányt kerestem azonban a tömegben sehol sem láttam. Egy női hang szólalt meg mögöttem, amit rögtön felismertem.

- Az itala. - mondta szűkszavúan és elém lökte a poharat.

- Beszélnem kell veled! Most!

- Nem lehet. Dolgozom. - mondta flegmán miközben kiszolgált két pasit mellettem.

- Gyors leszek. - próbálkoztam tovább.

- Két percet kapsz! - mondta határozottan. Kijött a pult mögül kézen fogott és egy nyugodt helyre rángatott, talán egy öltözőbe. - Mit akarsz? - kérdezte nem túlzott kedvességgel.

- Tudnom kell kitől kaptad ezt a levelet!

- Még nyitáskor kaptam. Ő volt az első vendég, aki idejött. Kért egy pohár italt majd elém csúsztatta a borítékot és megmondta, hogy itt leszel és, hogy várakoztassalak meg, majd csak azután adjam oda a levelet. Körülbelül annyi idős lehetett, mint te és talán olyan magas is. Sötét barna haja volt és izmos. Már amikor megérkezett ide, akkor sem volt teljesen józan. Sokat jár ide, már törzsvendégnek számít, a nevét azonban nem tudom. - hadarta a szőkeség. Igyekezett mindent összeszedni, ami csak az eszébe jutott. - Remélem tudtam segíteni, de most már tényleg mennem kell.

- Köszönöm! Sokat segítettél. - küldtem felé egy mosolyt, miközben elviharzott. Biztos voltam benne, hogy ki a fenyegető. Visszaindultam azon az úton amerre elrángatott a szöszi, így újra a klubban találtam magam. A pultnál elfoglaltam előbbi helyem és kértem magamnak még egy italt, hátha az segítene gondolkozni, hogyan állítsam meg a fenyegetőt. Semmi épeszű ötlet nem jutott eszembe, így kértem még egy, majd pár perccel később egy újabb pohárral. Az alkohol marta a torkomat és kezdett a fejembe szállni, de nem érdekelt. Egyetlen dolog járt a fejembe, meg kell állítanom azt, aki bántani akar minket. Újra és újra a levél utolsó mondata járt az eszembe. Szétszakítalak titeket! Belemélyedtem kusza gondolataimba, amikor valaki a vállamat kezdte el böködni. Megfordultam a széken és egy lánnyal találtam szembe magam. Lila mini ruhát viselt és barna haja a vállára omlott. Óriási mosoly ült arcán miközben végigmért.

- Leülhetek? - kérdezte nyávogós hangon, miközben a mellettem lévő székre mutatott.

Némán bólintottam, majd visszafordultam poharamhoz és szuggerálni kezdtem. A lány helyet foglalt mellettem és elég erőteljesen bámul,t ami egy idő után idegesítővé vált.

- Szeretnél valamit? 

- Mi? Nem. Dehogy. Miért? 

- Mert engem bámulsz és idegesít. - válaszoltam elég durván, de ő csak tovább játszotta a cuki kislányt és nyivákolós hangon válaszolt.

- Ja, bocsi csak azon tűnődtem, honnan lehetsz nekem ennyire ismerős. - rebegtette szempilláit. 

- Fogalmam sincs, honnan ismerhetsz. - vontam vállat. Semmi kedvem nem volt elmondani, hogy biztos a TV-ből, mert tuti nem tudnám lekaparni magamról utána. De a tervem nem vált be, mert így se akart békén hagyni. 

- Nincs kedved táncolni? - kérdezte mosolyogva, miközben tekintetemet kereste. 

- Nincs!

- Akkor legalább hadd hívjalak meg egy italra. - próbálkozott tovább.

- Azt elfogadom. - mosolyodtam el halványan. Kértünk két pohár whiskey-t és gyorsan lehajtottuk. Beszélgetésbe elegyedtünk és nevettünk.

- Biztos nincs kedved táncolni? - dőlt a vállamra a csaj és közelebb húzódott hozzám.

- Addig úgysem fogsz békén hagyni, igazam van? - nevettem fel.

- Eltaláltad. - kacsintott. 

Kézen fogott és egyenesen a tömeg közepére rángatott, ahol táncolni kezdett. Követtem a példáját. Pár számot végig táncoltunk, majd megragadta a kezem és húzni kezdett egy számomra ismeretlen helyre. Elég határozott volt, így nem álltam ellen, de fogalmam sem volt mit forgat a fejében. Egy ajtóig ráncigált, amire az volt ráírva: Belépni csak az itt dolgozóknak! Mit sem törődve ezzel a felirattal benyitott. Kíváncsi voltam hova hozott, így bementem utána. Az italraktárban találtam magam, miközben pimaszul mosolyogva közelebb lépett hozzám a most "megismert" lány. 

- Mire készülsz? - viszonoztam mosolyát, miközben én a falnak, ő pedig nekem simult.

- Nyugi. Csak bízd rám magad! - simított végig kezét arcomon, majd közelebb hajolt. Már majdnem összeértek ajkaink, amikor eltoltam magamtól. Értetlenül nézett rám, nem értette mit is akarok, így sürgetett az idő, hogy végre kinyögjek valamit. 

- Figyelj ez... Nekem van barátnőm.

- És? - rángatta a vállát, mintha csak annyit mondtam volna, hogy milyen nap van. 

- Nem akarok tőled semmit. - böktem ki végre.

A lány arca elkomorult, majd a következő pillanatba csattanást éreztem arcomon. Felkapta kis táskáját a földről, majd sértődötten elhagyta a helyiséget. 

A falnak támaszkodva leültem a hideg földre fejemet fogva. El se hiszem, mit tettem majdnem. Hogy lehettem ekkora egy idióta? És akkor még enyhén fogalmaztam. Meg sem érdemlem Fannit. Legalább fél órát ültem az italraktár padlóján, magam elé bámulva. Tudtam, hogy lassan haza kéne indulnom, de nem tudtam, hogy fogok majd Fanni szemébe nézni.