25. Fejezet – Rémálom

Fanni 

Visszatekintés:
Gondolkodás nélkül kirohantam a másik ajtón és futottam a véget nem érő folyosón. Valamiben, talán a felgyűrődött szőnyegben megbotlottam, így pillanatok alatt a földön találtam magam. Lépéseket hallottam közeledni. A titokzatos férfi utolért. Felsikoltottam mikor tetovált kezeit körbefonta körülöttem.

– Ne fuss előlem angyalom! – vicsorogta. 

Sikoltva ugrottam fel lélegzetért kapkodva. Olivér is felkapta fejét kiáltásomra. Karjait szorosan körém fonta miközben erősen húzott magához.

– N-ne! Ne bánts! – ordítottam és mellkasába ütöttem.

–  Maradj csendben, baby! Csak egy rémálom volt. – csitítgatott és lassan ringatni kezdett előre hátra.

Lehetetlenül sírtam, remegtem karjaiban. Ideges voltam és szívem eszeveszetten kalapált.

–  Kérlek, ne sírj! – mormolta s ajkait nyakamhoz nyomta.   

Forró lehelete csiklandozta bőrömet, ujjaival hátam simogatta. Tette lassan megnyugtatott s abbahagytam a sírást. Lélegzetvételem nagyon egyenlőtlen volt és reszkettem.

– Szeretnéd elmesélni mit álmodtál? – kérdezte.

Erős karjait még szorosabban zárta össze körülöttem, jelezve, hogy itt van nekem s nem kell félnem. Lassan megráztam fejem és kiszálltam féltő öleléséből. Átlépve szobánk küszöbét a kihalt nappaliban találtam magam, így éjnek évadján. Halk léptekkel közelítettem meg a konyhát ügyelve arra, hogy a sötétbe ne menjek neki és ne rúgjak bele semmibe. A szemem pillanatok alatt megszokta a sötétséget így már ki tudtam igazodni a lakásban. Lassan odaléptem a csaphoz, majd a szekrényből kivettem egy poharat s megtöltöttem vízzel. Belekortyoltam az életadó folyadékba miközben próbáltam egyenletesen venni a levegőt és megnyugodni. A mosogatóba helyeztem az üres poharat s a szobánk irányába botorkáltam. Miközben elsétáltam az ablak előtt megpillantottam tükörképem, ami elég aggasztóan festett. Világosbarna hajam leginkább egy szénaboglyára emlékeztetett, míg gesztenyebarna szemeim kisírtan mégis magabiztosan csillogtak. Percekig állhattam az ablak előtt figyelve az utcán elhaladó embereket. Ebből a tevékenységből a padló halk ropogása zökkentett ki. Kicsit oldalra hajtottam fejem megpillantva felém közeledő szerelmemet. Egy gyenge mosolyt küldtem felé, amit nem láthatott, majd visszafordultam az ablakhoz. Egészen közel simult hozzám és átölelte derekam. Éreztem mindenegyes levegővételét és szívverését, ami még inkább megnyugtatott.

– Senki nem bánthat téged! Én vigyázok rád! – suttogta fülembe rekedtes hangján.

Szembefordultam vele és szorosan magamhoz öleltem miközben belefúrtam a fejem vállába. Viszonozta ölelésem s szorosan zárta körém karjait. Pár másodpercig csak élveztük a pillanatot, majd kicsit eltoltam magamtól és szemébe néztem. Csak néztük egymást, majd összekulcsoltam ujjainkat s lágyan megcsókoltam.

–  Késő van. Menjünk aludni! – indultam el szobánk felé, de visszarántott.

– Minden rendben?

– Persze. – hazudtam miközben húztam mosolyra számat. – Csak már álmos vagyok.

Lassan visszabotorkáltunk szobánkba s álomra hajtottuk fejünket. Olivér ismét pillanatok alatt elaludt ám ez nekem most nem ment olyan könnyen. Kicsit tartottam attól, ha újra lehunyom a szemem találkozom az ismeretlen férfival. Jobbnak láttam, ha alvás helyett inkább agyalok. Háromig bírtam ébren maradni, majd szemeim lecsukódtak és végül elnyomott az álom. Reggel egy hatalmas puffanásra ébredtem és azt éreztem, hogy borzalmasan fájnak testrészeim. Lassan kinyitottam szemem, majd pislogtam párat és azt vettem észre, hogy a földön heverek. Ennél jobb ébredést el sem tudtam volna képzelni gondoltam magamba és fejemet fogva felkeltem a hideg padlóról. Telefonom órájára pillantottam, ami még csak fél hetet jelzett ezért hangos sóhaj hagyta el számat. Kevesebb, mint négy órát aludtam. Remek! Kinyitottam szobánk ajtaját s miután megbizonyosodtam arról, hogy még senki nincs fenn visszasétáltam ágyunkhoz, ahol Olivér még békésen szunyókált. A szekrényemhez léptem s a borongós időnek megfelelően előkerestem zöld farmeromat, amihez egy bordó színű pólót választottam, majd felkaptam Oli kedvenc Miki egeres pulcsiját és bevonultam vele a fürdőbe. Megnyitottam a csapot, s míg vártam, hogy a kád megteljen jóleső meleg, már-már forró vízzel a szélének támaszkodva bámultam a hófehér plafont.

Megnyugtató volt az a tudat, hogy az egész csak egy álom volt s nem kell tartanom semmilyen embertől, aki el akar rabolni mégis furcsa érzés keringett bennem. Valami annyira ismerős volt. Merengésemből az a tudat ébresztett fel, hogy a kád megtelt. Lerúgtam lábamról papucsomat s megszabadított am testemet ruhadarabjaimtól, majd belecsúsztam az államig érő vízbe s próbáltam ellazulni. Mélyen beszívtam a jóleső illatokat, s engedtem, hogy átjárják orromat. Szemeimet lehunyva feküdtem a habok közt, mozdulatlanul. Jól esett a csend, a nyugalom, a béke. Semmi pörgés, hangzavar csak én és a gondolataim. Lélegzetvételem egyre nyugodtabb lett, akár csak szívverésem. Éreztem, ahogy szemhéjaim egyre nehezebbnek bizonyulnak, de agyam nem akart tiltakozni. Ismét elnyomott az álom.

Fél álomban voltam, mikor hallottam az ajtó nyitódását. Nem is törődve vele, feküdtem a már kihűlt vizemben, majd hirtelen a fény nem sütötte annyira arcomat, mint ezelőtt. Tudtam, hogy Ő az. Arcomat simogatta s puszilta meg homlokom, majd szám.

–  Kincsem, ébredj! – suttogta fülembe. – Ébresztő álomszuszék.

Először félve csak egyik szememet nyitottam ki, hogy felmérjem a terepet. A kád szélének támaszkodva kémlelte arcom s mikor meglátta, hogy fenn vagyok perverz mosolyra húzta ajkát. Viszonozva gesztusát simítottam végig vizes ujjammal arcát. Felhúztam magam egy picit, hogy felülhessek.

–  Jó reggelt angyalom! – hajolt közel s csókot nyomott ajkaimra.

– Hány óra? – kérdeztem kicsit rekedtes hangon.

– Pontosan kilenc. – kapta elő telefonját, hogy ellenőrizze az időt. – Öltözz fel, azt gyere reggelizni! – adta ki a parancsot, majd felállt s várt valamire.

–  Öhm… Nincs kedved kimenni? – néztem nevetve az ajtóra.

– Nincs.

– Na, ne csináld! Kérlek, add ide a törölközőmet, aztán sipirc, ki! – mutattam az ajtó felé megjátszott haragos arccal.

Olivér lassan lehajtott fejjel kikullogott, így ismét egyedül maradtam a fürdőbe. Kiszálltam a kádból s testem köré csavartam a puha törölközőt. Gyorsan magamra kapkodtam a behozott ruhadarabokat, majd a tükör elé léptem. Kifésültem kócos hajam és mindössze csak szempilla spirált használtam a sminkem elkészítéséhez. Mikor végeztem e folyamatokkal tükörképem sokkal inkább hasonlított rám. A tegnap éjszaka óta már egy fokkal jobban festettem. Utolsó simításként magamra vettem Olivér pulcsiját és kiléptem a fürdőből. Utam a konyhához vezetett, ahol a többiek beszélgettek, sőt Barbi már majdnem ordított, ám mikor beléptem mindenki egyszerre hagyta abba a cseverészést és meredtek rám.

– Jé, ezt a pulcsit kerestem! – nevetett fel Oli ezzel is megtörve a pár pillanatig beállt csendet.

Halványan elmosolyodtunk miközben helyet foglaltam barátom mellett. Innentől kezdve az egész reggeli alatt meg sem szólaltunk. Néha-néha elkaptam egy-egy pillantást miközben rám meredtek azonban akkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Bence idegesen kopogtatta ujjaival az asztalt. Sziki és Ya Ou fel sem néztek a kajájukból a lányokról nem is beszélve. Kész megváltásnak bizonyult mikor befejeztük a reggelit. Először azt gondoltam, hogy csak az asztalnál volt fagyos a hangulat, de tévednem kellett. Azt éreztem, hogy mindenki amennyire csak lehet a lakásban, kerülni próbál. Mi az isten történhetett? Tanácstalanságom közepette bementem szobánkba, ahol barátomat találtam. Fejét fogva hajolt előre miközben térdén támaszkodott. Elkeseredettnek tűnt. Még soha nem láttam ilyennek. Mikor benyitottam egy pillanatra felkapta a fejét, majd visszatért ugyanabba a pózba, amiben az előbb rátaláltam.

– Minden rendben? – ültem le mellé és átöleltem vállát.

– Persze. Mármint nem. Aggódom és izgulok. – vallotta be miközben egy gyenge félmosolyra húzta száját. 

– Mégis mi miatt? Jók voltatok tegnap.

– Lehet, de akkor is elrontottam. – tűrt bele idegesen a hajába.

– Igen. Az én hibámból. – sóhajtottam egy hatalmasat.

– Hé, kicsim dehogyis! Nem a te hibád! Ne hibáztasd magad! – fordult szembe velem és kezét végig simította arcomon.

– Olivér gyere már! Mindenki csak rád vár. – kiáltották kórusban a többiek.

Köszönés képen egy puszit nyomott homlokomra, majd sietősen távozott a helyiségből. Nem hagytam ennyiben a dolgot, ezért utána mentem. Egy hangos ajtócsapódást hallottam. Szóval a többiek lementek. Oli a kabátját próbálta felvenni, de elég esetlennek tűnt biztos zavarta, hogy nézem.

– Akkor azért voltatok ilyenek, mert összevesztetek? – faggatóztam, miközben nekitámasztottam hátam az ajtófélfának.

– Mi? – kapta rám tekintetét értetlenül.

– A reggelinél.

– Ja… Öhm… Igen. Na de tényleg mennem kell, mert kicsinálnak. Szia!

Még egyszer odalépett hozzám és egy puszit adott számra, majd egy nagy ajtócsapódás kíséretében otthagyott egyedül a lakásban. Bizonytalanul és összezavarodottan. Fogalmam sem volt most mit kéne csinálnom. A zsebembe nyúltam telefonomért és tárcsáztam Pannit. Kicsöngött.

–  Halló!

– Szia! Csak én vagyok. Hova tüntetek? Nem is hallottam, hogy elmentetek.

– Szia! Sietnünk kellett. Bocsi, szólhattunk volna.

– Igen, na, mindegy. Mi történt reggel? – tértem a tárgyra.

– Öhm… Olivér mit mondott? – kérdezett vissza.

– Azt, hogy összebalhéztak a fiúk a tegnapi miatt. De láttam rajta, hogy nem mond igazat. Szóval?

– A barátod igazat mondott. A srácok csak kicsit megdorgálták. Ennyi történt. – hangja kicsit megremegett. – Azonban ne haragudj, de sietek, tehát leraknám.

– Persze menj csak. El ne késs! Este találkozunk. Szia.

– Szia csajszi! – azzal bontotta a vonalat.

Egy újabb sóhajtás hagyta el számat, miközben ölembe ejtettem a mobilt. Most már biztos titkolnak valamit fogalmaztam meg magamban. Kivel beszélhetnék? Valakivel mégis meg kéne beszélnem ezt, nem? Mivel a fejem semmilyen javaslattal nem látott el hirtelen ötlettől vezérelve szapora léptekkel a laptopomért mentem, majd újra elhelyezkedve a kényelmes kanapén bekapcsoltam. Amíg vártam, hogy felálljon a rendszer a konyhába mentem valamilyen édességért és egy pohár üdítőért. Mikor újra a kezembe fogtam a készüléket a Skype ikonra léptem és vártam. Mikor betöltődött kutatni kezdtem a nevek között és amint rá találtam a keresett névre ráklikkeltem és videó hívást indítottam. Pár pillanatot várta, majd barátnőm mosolygós arcát láttam a képernyőn.

– Bonjour! – integetett a kamerába. – Mizujs?

– Valami történt és semmiről nem tudok.

A mindig vigyorgó Luca arcára egy pillanat alatt ráfagyott a mosoly.

– Mesélj!

Amilyen gyorsan tudtam megosztottam barátnőmmel a két nap történéseit. Mikor a történetben a ma reggelhez értem ideges lettem és az ujjaimat tördeltem. Végül a mesélés végeztével alsó ajkamba harapva pillantottam barátnőm arcára.

– Figyelj, az biztos, hogy titkolnak valamit, de nem kell rögtön rosszra gondolni. Sem Olivért sem a többieket nem úgy „ismertem” meg a hallottakból, hogy megbízhatatlanok lennének és át akarnának verni. Az is lehet, hogy csak meglepetés bulit rendeznek, hiszen nemsokára betöltöd a 20. életéved. Ne aggódj! Várj egy kicsit!

– Mégis mire várjak? Hogy majd elmondják? – csattantam fel egy pillanatra.

– Például. Lehet, hogy elmondják maguktól. Holnap reggelig bírd ki, hogy nem kérdezel rá. Ha addig nem mondják el, akkor faggatózhatsz, de addig ne.

– Rendben.

– Addig is agyalj inkább azon, hogy mikor látogatsz meg. Lenne témánk és bepótolni valónk is!

– Igen nagyon jó lenne, főleg Párizsban. Majd gondolkozom rajta.

– Jesszus már ennyi az idő? – nézett fel gondolom az órára. – Na, haragudj, de nekem is le kell ráznom téged. Nemsokára indulnom kell és még sehol se tartok.

– Oké! Szia! Ja és üdvözlöm az udvarlódat – kacsintottam.

– Mi? – lepődött meg.

– Luca, nem vagyok vak! Látom, hogy ki van szívva a nyakad. Előttem nincs titkod.

***

Éppen a csatornák között kapcsolgattam, amikor megszólalt a csengő. Lassan, komótosan elsétáltam az ajtóhoz és szélesre tártam azt. A ByTheWay és a lányok álltak előttem. Elálltam a bejárattól, hogy be tudjanak jönni, de ahelyett, hogy ezt csinálták volna alaposan végig mértek.

– Ebbe jössz?

– Miért már ennyi az idő? – kapok a fejemhez. – Bocsi, bocsi. Egy pillanat és itt vagyok.

Egy teljes kört fordultam tengelyem körül, majd a szobánkba rontottam és idegesen kapkodni kezdtem a ruhák között. Mikor megtaláltam a tökéletes ruhadarabokat szélsebesen magamra kapkodtam, majd mikor végeztem halkan kiléptem a szobából. A többiek nem a legcsendesebben beszélgettek.

– Olivér el kell neki mondanunk! Joga van tudni. És ha te ezt nem teszed meg, majd mi megcsináljuk. – nézett barátommal farkas szemet Barbi.

– Olivér mégis mit kéne elmondani? – lépek ki a fal mögül.