26. Fejezet – Kávézó

Adam

A telefonom csörgésére ébredtem. A szobámba sötét volt. Így egész idegennek tűnt a helyiség. Elhúztam a sötétítő függönyt s kipillantottam az ablakon. Az utcán még csak néhány ember sietett haza vagy épp a munkahelyére, autó is alig járt az utakon. Kint még sötét volt és világítottak a lámpák. Hajnali gondolataimból az a tudat zökkentett ki, hogy az ébresztőt még nem kapcsoltam le. Az éjjeli szekrényhez nyúltam és elvettem onnan a készüléket. Az idegesítővé vált csörgést egy gombnyomással elcsendesítettem, majd az ajtó feletti órára pillantottam. Öt óra három perc tanúsították a mutatók. A szekrényemhez léptem és kinyitottam. Elővettem egy melegítőt és egy melegebb pulcsit, majd az ágyamra hajítottam azokat. Idegesen a hajamba túrtam. Éreztem, hogy valamit elfelejtettem, de nem jutott eszembe. Irritált a tudat, hogy biztos, hogy valami kiment a fejemből és bármennyire is próbáltam emlékezni, nem ment. Egy vállrándítással abbahagytam a gondolkozást. Ha fontos úgyis eszembe jut. Felkaptam az ágyra hajított ruhadarabokat és halkan a fürdőig osontam, majd minden kisebb nesz nélkül becsuktam magam után az ajtót. A tükörképemmel találtam magam szembe. Kócos, kusza, barna haj, óriási karikák a szemem alatt. Gyorsan megmosakodtam és fogat mostam. Kicsit igazítottam a hajamon, majd felöltöztem. Visszalopództam a szobámba. Most már a kezemben a telefonommal és a fülhallgatómmal léptem át újra szobám küszöbét. A bejárati ajtó melletti szekrényről elvettem a kulcsom és kinyitottam az ajtót. Hirtelen egy pillanatra hátrahőköltem. Részeg lakótársam feküdt az ajtó előtt, kezében egy üres whisky-s üveg.

– Gyere, haver most bemegyünk! – keltetem fel.

Lassan kinyitotta szemét és rám pillantott. Ahogy kezet nyújtottam neki, hogy segítsék felállni, de ahelyett, hogy elfogadta volna, belecsapott.

– Mit akarsz, ember?

– Segíteni te barom. – nevetem el magam, majd újra odanyújtom a kezem.

Most már elfogadta. Lassan betámolygott a lakásba, de megállt.

– Merre kell menni? – fordult vissza hozzám, miközben fejét fogta.

Reménytelen eset mondtam magamban, miközben egy halk nevetés hagyta el számat. Elvezettem egészen a szobájáig. Kinyitottam az ajtót, aminek aztán valamilyen érthetetlen módon, de neki is ment. Mikor megpillantotta ágyát rávetette magát és két másodperc múlva már aludt is. Egy mosoly kíséretében ismét elhagytam a lakást és most már semmi nem akadályozott meg abban, hogy elkezdjem reggeli edzésem. Egészen a Margit szigetig kocogtam, majd ott egy kicsit kifújtam magam. A fülhallgatómban megszólalt a mi számunkat, amiből rögtön ő jutott eszembe és a tegnap esti álmom.

Három évig a lányok azért könyörögtek, hogy a farsangunk témája legyen a reneszánsz kor. A srácokkal ezt soha nem akartuk megengedni és mivel az osztályunkban több fiú volt, mint lány a szavazás miatt soha nem is következett be. Végül az utolsó évben úgy döntöttünk, hogy beadjuk a derekunkat és teljesülhet a lányok kérése. Ahogy azt a fiúkkal gondoltuk rettenetes hülyén festettünk, de a lányokért azt hiszem megérte. Az éjfélig tartó bulin végig sugárzott róluk, hogy nagyon boldogok.

Az álmom ebből a farsangból ragadott ki egy kisebb részt. Nagyba buliztunk, amikor hirtelen a DJ egy lassú számot kapcsolt be, amire sokan felhorkantak és fújolni kezdtek. Szememmel őt kerestem, majd mikor ragyogó arcát megpillantottam odasiettem hozzá.

– Szabad egy táncra? – hajoltam meg előtte egy kicsit, miközben odanyújtottam neki kezem.

A kisebb jelenetem nevetést váltott ki belőle, majd mikor befejezte, a táncparkettre húzott. Szorosan egymáshoz simulva lassúztunk. Fejemet nyakához hajtottam és erősen beszívtam kábító illatát.

– Gyönyörű vagy még ebben a ruhában is. – dünnyögtem alig hallhatóan, majd egy puszit nyomtam nyakára.

Az emlékek és az álom hatására megfeszültek izmaim. Orromban érezni véltem azt az illatot, amit akkor. Gyorsabban kezdtem futni. Eszembe jutott az első csókunk. Még gyorsabban sprinteltem. Bármennyire is próbáltam, nem tudtam megállítani, hogy az emlékek ne törjenek fel belőlem. Újabb és újabb számomra fontos képek és pillanatok ébredtek fel emlékezetemben. Gyorsabban. Gyorsabban. Gyorsabban. Ideges lettem és még jobban hajtottam. Nem néztem a lábam elé, megbotlottam egy kiálló gyökérben és egy hatalmasat zakóztam. A lábaim fájtak. Fulladtam. Egy nő lépett oda hozzám és lágy hangon kérdezte:

– Segíthetek, uram? Nagyon megütötte magát?

– Mégis ki kérte meg, hogy segítsen? Takarodjon innen! – ordítottam le szerencsétlen fejét.

Pár másodpercig megszeppenve állt előttem a hölgy, majd sietősen távozott. Jobban is teszi! Ilyenkor nem jó a közelemben lenni.

Lassan felkeltem a földről és leporoltam magam. A cselekvés közben észrevettem, hogy jobb térdemnél a egy folt van. Először csak azt gondoltam sár, de mikor ráeszméltem, hogy iszonyatosan fáj, leesett, hogy az vér. Felhúztam lábamról az anyagot és megvizsgáltam a sebet. Bassza meg! Mikor hozzáértem a felsértett bőrfelülethez felszisszentem, majd elővettem egy zsebkendőt és ráraktam. Leültem egy padra és pihentem egy kicsit. Elmélyülten bámultam a vizet. Ahogy néha kicsapott a partra megnyugtatóan hatott rám. Kezdtem fázni, ezért felkerekedtem és hazafelé indultam.

***

Éppen a reggelimet pusztítottam el mikor Kevin vágódott le a mellettem lévő székre és szélesen vigyorgott.

– Veled meg mi van? – röhögtem ki.

–Valami dögös cicababa keres. Azt mondta nem akar bejönni. Az ajtó előtt vár. Nem is mondtad, hogy becsajoztál. Megkérdezhetnéd, hogy nincs-e egy ikertestvére vagy legalább egy ugyanilyen dögös barátnője.

– Haver, beteg vagy! Menj vissza azt kérdezd meg te. Amúgy a nevét nem mondta?

– Kérdeztem. Azt mondta az nem lényeges csak szóljak neked. Elég idegesnek tűnt.

Egy hatalmasat csaptam a fejemre. Eszembe jutott, hogy mit felejtettem el reggel. A kávézó.

– Baszki mennem kell! Majd jövők. Cső!

Leakasztottam kabátom a fogasról, berontottam a szobámba telefonomért és pár másodperc múlva az ajtó előtt álltam.

– Megmondtam, hogy nem jöhetsz ide. – förmedtem rá.

– Én meg megmondtam, hogy ne késs! Sajnálom! – ajándékozott meg egy művigyorral.

– Menjünk innen! – kezdtem el lökdösni. – Menjünk már.

– Oké. Oké megyek.

Az utunk egy közeli kávézóhoz vezetett. Beültünk egy eldugottabb asztalhoz és rendeltünk. Ő egy forró csokit, míg én egy jó erős feketét kértem.

– Olyan sokat utaztam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire elgémberedhetnek a végtagjaim attól, hogy 2 órát vonatozok. – nyafogott.

Ekkor mértem végig először. Sötét barna, göndör haja tökéletesen omlott a vállára. Kék szem izgatottan csillogott. Tökéletes arcvonásait még jobban kiemelték az orcájára kent festékek. Érzéki szája szájfénytől csillogott. Sötétkék blézert viselt, alatta pedig egy mély dekoltázsú fehér pólót és egy sima farmert. Elképesztően festett. Ekkor már tudtam, hogy egy lépéssel már közelebb jártunk a cél megvalósításához.

– Hahó! Figyelsz rám egyáltalán. – kalimpált kezével a szemem előtt.

– Igen csak elbambultam. Figyelj arra gondoltam, hogy csak a show után kéne végrehajtani a tervet.

– Mi? Mégis miért? Ugye nem gondoltad meg magad?

– Én? Nem dehogy. Nem táncolok vissza. Csak azért gondoltam, hogy megnyugodjanak. Higgyék csak azt, hogy leakadtam róluk. Hogy végre békében élhetnek. Sokkal nagyobb lesz a meglepődés, ha a végén sikerrel járunk.

– Sikerrel fogunk járni, hiszen a tervben én is benne vagyok. – kacsintott.

– Szeretem, hogy ilyen magabiztos vagy, de ne bízd el magad. Még bármi megtörténhet.

Még egyszer egyeztettük a tervünk minden apró részletét csak, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy semmit nem felejtettünk el vagy hagytunk ki.

Azt hiszem ő az a lány, akinek nem akarnék az ellensége lenni. Könyörtelen, magabiztos, makacs, manipuláló, határozott, kiszámíthatatlan, kétszínű, bosszúálló. A legjobb tulajdonságok egy személyben. Elsőrangú személyiség. Tökéletes.