2014. augusztus 29., péntek

23.Fejezet - Ribillió

Sziasztok! Ismét késtem azonban most nem foglak titeket azzal untatni, hogy leírom mennyire sajnálom etc. etc. Őszintén úgy vagyok vele, hogy ez a nagyobb szünet nyitotta nekem fel a szememet. Sok levelet kaptam facebook-on, hogy sajnáljátok/sajnálják, hogy mostanában nem hozok részeket. Azonban minden levélben az is benne volt, hogy szeretitek amit csinálok és a történetemet. Ez hatalmas erőt adott nekem és köszönöm nektek!
Mindannyian tudjátok, hogy Olivér kilépett a BytheWay-ből. Nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele, de én nem haragszom rá. Sőt! Büszke vagyok rá, hiszen csak azt tette amit nekünk is tanított: követte az álmait. 
Sajnos ez a nyári szünet utolsó része. De attól még, hogy vége a nyárnak a részek nem fognak elmaradni és a legfontosabb NEM LESZ TÖBB SZÜNET! Próbáltam kárpótlásul hosszabb és izgalmasabb részt írni, mint általában. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!
xoxoFanni


Fanni 
Visszatekintés:
Felpattantam a földről és a nappaliba rohantam ahol Olivér rám várva nézte a TV-t. Az ölébe dobtam a cetlit és halál nyugodtságot tettetve csak ennyit kérdeztem:
- Mégis ki az a Detti?

Olivér értetlenül pillantott rám, majd kezébe vette a szórólap darabot és elképedt. Nem szólt semmit. Bizonyára hangját kereste. Ekkor azonban már nem tudtam tettetni nyugodtságomat. Teljesen kikelve magamból ordítottam rá.
 Süket vagy?! Ki az a Detti? – ismételtem meg előbb elhangzott kérdésemet.
Lassan feltápászkodott a kanapéról és egy lépéssel közelebb jött hozzám. Pár másodperc múlva még egyet, majd még egyet lépett, de én úgy távolodtam el tőle. Nem akartam a közelében lenni, sőt. Végül azonban nem tudtam tovább hátrálni, mert a falnak ütköztem. Olivér kihasználta ezt és egészen közel jött. Kezét végighúzta karomon miközben szememet kereste.
 Ne érj hozzám! – löktem el magamtól. – Megcsaltál? – tettem fel a fejemben újra és újra elhangzó kérdést. Azonban mikor ezt kimondtam gyomrom összeszorult, hangom elcsuklott és a sírógörcs kerülgetett.
 Kicsim ezt te sem gondolhatod komolyan. – mondta halkan.
 Ne kicsimezzél! – csattantam fel újra. – Megcsaltál vagy sem?
 Nem! – vágta rá ingerülten, de aztán pillanatok alatt lenyugodott.
 Akkor mégis hol a szarban voltál, amikor állítólagosan dolgod volt? És elárulnád, milyen estét szeretne megismételni szerény személyeddel drágalátos Dettikéd? 
Nem szólt semmit. Egy árva szót sem. Csak hallgatott és szemeivel a földet pásztázta. Nem értettem miért nem válaszol. Nem értettem miért nem mondja el azt, ami valójában történt. Legbelül azonban féltem, sőt rettegtem attól, hogy azért hallgat, mert válaszával túl nagy fájdalmat okozna nekem. Hirtelen rám emelte tekintetét. Mélyen szemembe nézett, miközben összefonta ujjainkat.
 Nem csaltalak meg! – mondta rekedtes hangján.
Visszasétált a kanapéhoz, majd helyet foglalt és onnan pásztázott tekintetével. Én csak álltam a hideg falnak dőlve, teljesen lemerevedve. Egy kövér könnycsepp gördült le akaratlanul is arcomon. Fogalmam sem volt mit kéne most tennem vagy gondolnom. Bizonytalan voltam.
Óráknak tűnő percekig néztük egymást néma csendben. Fogalmunk sem volt mit mondhatnánk a másiknak. Végül Olivér törte meg a csendet, és amit mondott eléggé felkeltette érdeklődésemet.
 Kicsim én ezt csak miattad csináltam.
 Ezt, hogy érted? – értetlenkedtem. A kanapé másik feléhez sétáltam és karfájára ültem, ezzel is tartva barátommal a távolságot. Felém fordult és tekintetemet kereste. Közelebb csúszott a kanapén és meg akarta fogni kezem, de elhúztam. Tudomásul vette, hogy nem fogom közelebb engedni magamhoz, ezért inkább folytatta.
 Aznap este mikor összevesztünk kaptam egy SMS-t, hogy menjek a klubba. Az üzenetben megírták, hogy elmegyek, ha nem akarok neked rosszat. Másnap a próbák után Erikhez mentem és onnan mentem a megadott helyre.
 De miért nem mondtad el? Miért kellett ezt eltitkolnod? – vágtam bele a mesélésbe.
 Nem akartam, hogy aggódj miattam és az üzenetbe az is benne volt, hogy nem mondhatom el senkinek. A srácok sem tudták hová megyek. Csak Eriket avattam be, mikor nála voltam. Este tizenegyre a klub mögött vártam, ahogy kérték, de csak egy óra múlva jelent meg egy lány. Egy levelet adott. Megbízták, hogy várakoztasson meg és csak azután adja át. Az üzenet fenyegetés akart lenni azt hiszem. Adam szét akar minket választani.
 Mi? Ennek mi köze van Adam-hez? – kérdeztem értetlenül. Zavaros volt az egész.
 Bementem a klubba megkeresni a csajt. Ő elmondta, hogy nézett ki a srác, aki odaadta neki. Minden teljesen igaz Adam-re.
 Ez biztos?
 Igen. Törzsvendég, izmos, mikor odament már félig részeg volt, velem egyidős. – bizonygatta igazát.
 Szóval nagy valószínűséggel ő volt. – állapítottam meg. – A mesédből azonban az még nem derült ki mennyire éreztétek jól magatokat. – lóbáltam előtte a nagy zűrt okozó cetlit. Kikapta kezemből és apró darabokra tépte, majd eldobta.
 Nem történt semmi. Meghívott egy italra, beszélgettünk és táncoltunk. Amikor meg akart csókolni leállítottam. – ekkor közelebb csúszott hozzám és végigsimította arcomat. – Én csak téged szeretlek!
 Olivér, nekem most gondolkoznom kell! – pattantam fel a kanapéról. Az ajtó felé indultam, ahova ő is követett. Felkaptam magamra kabátom, cipőm és táskám miközben folytattam. – Mond meg a srácoknak, hogy sajnálom, de elment a kedvem a kávézástól, majd máskor bepótoljuk.
 Szóval nem hiszel nekem. – motyogta orra alatt.
 Én hiszek, csak ne kelljen csalódnom. – néztem elkeseredett szemeibe, majd kiléptem a lakásból. Nem hazudtam neki. Tényleg elhittem, amit mondott, azonban tudtam, hogy magamban kell elrendeznem ezt a dolgot.
 Hova mész? – szólt utánam.
 Nem tudom. Majd jövök. – mondta és futásnak eredtem le a lépcsőn egyenesen az épület kijárata fele. Minél előbb el akartam menni nehogy Olivér utánam jöjjön. Kivágtam a kijárat ajtaját, de ezzel a lendülettel nekicsaptam valakinek.
 Hé, mi a baj? – kapta el kezemet az illető és visszarántott. Maykee aggódó szemeivel találtam szembe magam.
 Semmi – mondtam és indulni akartam, de nem eresztette csuklómat.
 Látom, hogy valami van. Összevesztettek Olivérrel? Vagy más?
 Mondtam, hogy semmi. És ha lenne, akkor se veled osztanám meg. – dörgöltem orra alá. – Most pedig ha elengednél, menni szeretnék.
Lehámoztam Miki kezét csuklómról és elindultam. Fogalmam sem volt hova megyek. Egy dolog járt az eszembe: jó messze innen.

***

Már vagy egy órája bolyongtam Budapest utcáin elkeseredve. Túl sok minden kavargott a fejemben és nem tudtam épeszűen gondolkodni. Sok minden történt velem mostanában, amiket nem bírok megemészteni. A lányok rengetegszer kerestek, de nem volt kedvem beszélni velük, így inkább kinyomtam.  Találtam egy nyugis parkot ahol leültem egy padra és elmélyedtem kusza gondolataim halmazába. Szükségem lett volna valakire, akinek elmondhatom ezeket a dolgokat. Valakire, akinek sírhatok a vállán és elmondhatom, mit érzek vagy gondolok. Egy barátra. A szél egyre erősebben fújt és bőrdzsekimben is kezdtem fázni. Hazamenni semmiképp nem akartam, míg át nem gondoltam mindent és el nem döntöm, mi legyen. Hirtelen két nagy kéz takarta el szemeimet és egy ismerős hang suttogott füleimbe.
 Na ki vagyok?
 Akire most a legnagyobb szükségem van. – borultam karjaiba és utat engedtem könnyeimnek. Szorosan karjai közt tartott, érezte, hogy szükségem van rá.
 Shh, ne sírj! Arcodra fagynak a könnyeid. – próbált egy elég gyatra viccel feldobni. Sikertelenül.
Pár perc múlva abbamaradt sírásom és ölében ülve, hüppögve hallgattam az autók és a főváros zaját.
 Te teljesen átfagytál! – aggódott. – Felmegyünk hozzám és felmelegszel, rendben?
Válaszom mindössze egy apró bólintás volt és kikászálódtam öléből. Ő is felállt a padról, átkarolta vállamat és elindultunk lakása irányába. Végig néma csendben sétáltunk az utcákon, míg egy régi emeletes házhoz nem értünk. Ricsi illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót., így beléptem az épület földszintjére. Körbenéztem és meg kellett állapítanom, hogy belülről is ugyanolyan ütött-kopott, régi, mint kívülről. A falak elég koszosak voltak és színüket sem nagyon lehetet felismerni, milyenek lehettek fénykorukban. A nagy ajtón, amin bejöttünk a festék már le volt kopva és volt rajta néhány nagyobb karcolás, horpadás. Az egész házon meglátszott az idő vasfoga.
 Gyere, menjünk fel gyalog! – nyújtotta kezét. Gyorsan felfutottam a lépcsőn ezzel is kicsit felmelegítve magam és megálltam a Ricsi nevével díszelgő ajtó előtt.
  Ez lenne az. – nyitott ajtót.
Ledobáltuk kabátjainkat és cipőinket, majd a konyhába mentünk. Helyet foglaltam az egyik széken és onnan figyeltem barátomat.
 Min mosolyogsz? – tette le elém az asztalra a gőzölgő bögrét és leült mellém.
 Semmin. Csak azon gondolkoztam, hogy megváltoztál. Sokkal érettebb és komolyabb vagy, mint mielőtt felköltöztem volna Budapestre.
 Öregszem. Nem tehetek róla. – nevette el magát, amitől még szélesebb mosoly kúszott arcomra.
 Végre mosolyogsz. – simogatta arcomat. – Miért voltál úgy összetörve a parkban?
Egy nagyot sóhajtottam és belekortyoltam a forró teámba, majd elmeséltem neki a mai nap történéseit.
 Szerintem igazat mond. – állapította meg a végén Ricsi.
 Szerintem is.
 Akkor nem értem. Mi itt a probléma? – nevetett fel. – Ti nők olyan érthetetlenek vagytok.
  Nem tudom. Úgy érzem, hogy valami nincs rendben. És amúgy is haragszom rá.
 Te tudod. – hagyta rám a dolgot.
 Lilla most iskolában van? – tereltem a témát.
 Nem tudom. Lehet. Tegnap este nem aludt itthon úgyhogy fogalmam sincs.
 Na, hogyhogy? Összevesztetek?
 Igen. – hajtotta le fejét. – Elég rendesen egy idióta osztálytársa miatt.
 Miért? mi történt?
 Rá hajtott a szemem előtt. 
 Szóval féltékeny voltál. – mosolyodtam el alig láthatóan.
 Úgyis mondhatjuk. Ezen később jól összebalhéztunk, aminek a vége az lett, hogy a barátnőjénél aludt.  Már egy csomó bocsánatkérő üzenetet hagytam neki és rengetegszer hívtam is, de semmire nem reagál. De ezt a témát inkább hanyagoljuk. Nem nézünk meg egy filmet?
 Én csinálom a pattogatott kukoricát.  – ugrottam fel az asztaltól. Ricsi bevonult a nappaliba valami film után nézve miközben én üdítőt és különféle nasikat pakoltam egy tálcára. Minden kaját behordtam a nappaliba és leültem a kanapéra arra várva, hogy kezdődjön a film. Ricsi behúzta a sötétítőket így a szobában teljesen mozi hangulatot varázsolt.
 Ez jó lesz? – nyújtotta oda ezer wattos mosollyal a CD tokot.
A feláldozhatok első és második része. Nálunk már hagyomány, hogyha együtt filmezünk mindig valami akció filmre esik a választás, ez a film pedig az egyik kedvencem volt. Ebédre rendeltünk egy hatalmas pizzát és még vacsorára is azt ettük. Észre se vettük és a nap csak úgy elment. Ekkor döbbentem rá mennyire már a Ricsivel eltöltött idő.
 Nincs kedved itt aludni? – kérdezte hirtelen.
 Hát nem is tudom.
 Ugyan már. Látszik, hogy semmi kedved hazamenni és amúgy is olyan keveset voltunk az elmúlt időben együtt. Légyszi! – könyörgött, mint egy kisgyerek.
 Biztos?
 Persze, hogy biztos. – adott egy cuppanós puszit arcomra.
Előkerestem táskámból telefonomat és pötyögni kezdtem Olivérnek egy SMS-t.
„ Ma nem megyek haza. Ricsinél alszom.”
Alig pár perc elteltével, idegesítő, csipogó hangot adott ki a készülék jelezve, hogy SMS-em érkezett. Megnyitottam és olvasni kezdtem az üzenetet.
„Rendben. Hiányzol.”
Erre már nem válaszoltam semmit. Fogalmam sincs mit válaszolhattam volna. Írtam volna meg neki, hogy Ő is nekem? Hogy legszívesebben most ölelő karjai közt lennék? Vagy válaszoltam volna neki valami olyat, amivel biztos hogy megbántom? Jobbnak láttam, hogy nem írtam neki vissza, hiszen még mindig dühös voltam rá. Dühös, amiért nem avatott be már az elején. Dühös, amiért még a történtek utána sem árulta el, mi történt. Ki tudja, talán ha nem találom meg azt a papír fecnit soha nem is tudom meg.
 Figyelsz rám egyáltalán? – pöckölte meg orromat Ricsi.
 Mi? Ja, persze figyelek.
 Vettem észre. Akkor miről beszéltem? – tesztelt.
 Hát… Öhm… Jó lebuktam.
 Minden rendben? – csúszott hozzám közelebb miközben arcomat fürkészte.
 Persze. – küldtem felé egy bíztató mosolyt. – Csak kicsit álmos vagyok.
Gyorsan megágyaztunk, majd kaptam Ricsitől egy pólót pizsamának.
 Jó éjt Prücsök! – adott puszit homlokomra.
 Neked is. – öleltem meg.
Reggel nagyon rosszul éreztem magam, lehet kialvatlanságom volt az oka. Egész éjjel csak forgolódtam és egy szemhunyásnyit nem aludtam. Mikor felébredtem egyedül találtam magam a lakásban. Ricsi biztos elment bevásárolni, így gondoltam feltalálom magam és készítek valami reggelit. Gyorsan összedobtam magamnak egy rántottát és elfogyasztottam, majd a fürdőbe mentem lezuhanyozni. Meleg víz fröcskölődött csupasz hátamra, ez az érzés megnyugtató volt. Sóhajtottam és egész testemet bekentem a dinnye illatú tusfürdővel. Legalább tíz percig folyattam magamra a forró zuhanyt, amikor csöngettek. Elzártam a csapot, majd kezemmel megragadtam a puha törölközőt. Magam köré tekertem és kiszálltam a csúszós kádból. Az ajtóhoz siettem és kinyitottam.
 Na, mi van csak nem itthon hagytad a kulcsod? – nevettem, de ahelyett, hogy Ricsivel találtam volna szembe magam Lilla állt előttem.
 Na, szép! – nevetett gúnyosan. – Összevesztünk Ricsivel és te rögtön elcsábítottad. Nem volt neked elég Olivér? Gusztustalan vagy! – sziszegte, majd sarkon fordult.
Hirtelen nem értettem miről beszél, miért akadt ki rajtam ennyire. Aztán végignéztem magamon és megértettem. Mit sem törődve azzal, hogy egy szál törölközőben vagyok Lilla után eredtem miközben nevét kiabáltam.
 Lilla! Lilla, kérlek, várj! – kaptam el karját és elé álltam. – Félreértetted az egészet!
 Hát nekem nem úgy tűnik! – mért végig szemeivel. Kikerült és tovább indult. Már majdnem kilépett az ajtón, amikor utána kiáltottam.
 Nem feküdtem le Ricsivel.
Ekkor hirtelen megállt. Megfordult és visszasietett hozzám.
 Mi?
 Nem feküdtünk le. – ismételtem meg. – Összevesztem Olivérrel és elmentem otthonról. Kint egy parkban találkoztunk és beszélgettünk. Aztán itt aludtam a kanapén. Nem történt köztünk semmi.
 Ez komoly?
 Igen. Szeret téged és nem csalna meg. Fontos vagy neki.
Amint ezt kimondtam keserves nyikorgással kinyílt a nagy ajtó és hős szerelmesünk lépett be rajta. Ricsi.
 Hát ti meg mit csináltok itt? – lepődött meg. – Fanni, miért csak egy törölköző van rajtad? Meg fogsz fázni!
 Szerintem a legjobb az lesz, ha most mindannyian felmegyünk és tisztázzunk mindent. – javasoltam.
Így is tettünk. Felmentünk Ricsiék lakásába és amíg én felöltöztem Ricsi és Lilla rendezték a dolgaikat. Éppen a nappaliba mentem be, amikor nagy csókcsatát vívtak.
 Nem akarok zavarni! – mondtam nevetve.
 Dehogy zavarsz! – váltak el egymástól és mosolyogtak, mint a tejbe tök.
 Örülök, hogy boldogok vagytok. 
 Fanni, szeretnék bocsánatot kérni! Nem gondoltam komolyan, amiket a fejedhez vágtam.
 Semmi baj! Meg van bocsájtva. – mosolyogtam.
A következő pillanatban megszólalt a már jól ismert csengő hangja. Ricsi éppen felpattant volna, amikor felajánlottam, hogy ajtót nyitok.
 Mekkora forgalom van ma! – jegyeztem meg magamnak. Elfordítottam a kulcsot a zárban és szélesre tártam az ajtót. A látogató háttal állt nekem és csak akkor fordult meg mikor hozzáértem vállához.
 Erik?