22.Fejezet-Az a bizonyos éjszaka

Drága Olvasóim! Megérkezett a várva várt új rész! Hihetetlen, hogy +20.000 oldalmegjelenítést gyűjtöttetek össze. Köszönöm, hogy vagytok nekem és olvassátok az irományomat. Remélem ez a rész is annyira elnyeri tetszéseteket, mint az előző és most sem felejtitek el elmondani nekem a véleményetek a történésekkel kapcsolatban! Hatalmas kiss mindenkinek! Legyetek rosszak! ;) 

xoxo Fanni

Olivér

Akkoriban nagyon ránk járt a rúd! Először Fanni balesete, majd megjelent Adam és még az a késő éjszakai találkozás is. Gyűlölök titkolózni akkor azonban még is ezt kell tennem, hogy őt megóvhassam.  A próbáknak öt órakor vége lett, így a srácok haza indultak én, pedig bátyám lakásra. Lassan sétáltam végig az utcákon miközben sok mindenen agyaltam. Nem akartam hazamenni, mert ha kiszökök sokkal nagyobb esély volt arra, hogy lebukom. Így viszont, hogy Erikhez megyek erre semmi esély, hiszen ő azt is tudja mi a dolgom. Felcsöngettem és bátyám rögtön ajtót nyitott. 

- Köszi, hogy itt lehetek. amíg nem kell mennem. - hálálkodtam.

- Nincs mit. Ha te ezt így látod jónak, támogatlak, de biztos vagy benne, hogy ezt kell tenned? Nincs más megoldás? - faggatott Erik.

- Nem tudom. - vontam meg a vállam komoran. - Fogalmam sincs, mi lenne a helyes lépes.

***

Az órám már a háromnegyed tizenkettőt ütötte azonban a Ő még mindig nem volt ott. Tizenegyre beszéltük meg és még mindig sehol. A szél hűvösen fújt még abban a kis sikátorba is ahol én fagyoskodtam negyvenöt perce. Idegesen járkáltam a sötét éjben miközben titokzatos meghívásomon gondolkoztam. Tegnap éjszaka kaptam egy SMS-t ismeretlen számról. Nem volt benne más csak az időpont, a helyszín és az, hogy mindenképp eljövök, ha nem akarom, hogy szerelmemnek bármi baja essen. Utóiratban pedig csak annyi, hogyha bárkinek szólók csak magamat okoljam a következmények miatt. Nem ijedtem meg a levéltől kockáztatni azonban semmiképp nem szándékoztam így keveredtem a kis mellékutcába. A sikátor egy klub mögött helyezkedett el így hallani lehetett az onnan kiszűrődő különféle zajokat várakozás közben. Hátam mögött magas sarkú kopogását véltem hallani, így megállapítottam, hogy akire várok, egy nő.

- Patocska Olivérhez van szerencsém? - kérdezte egy lágy, női hang. Lassan megfordultam és a rossz fényviszonyok miatt, félhomályban egy alakot pillantottam meg, a hang tulajdonosát.

- Igen, én vagyok.

A női alak előrelép pár lépést ezzel már teljesen láthattam. Körülbelül tizennyolc éves lehetett és fekete kihívó mini ruhát viselt. Arca kicsit rémült és megilletődött volt. Kezében egy borítékot tartott.

- Ezt egy férfi küldi önnek. - nyújtotta át a kezében lévő levelet, majd tipegve a klub hátsó bejárathoz ment. Még egy pillanatra rám emelte tekintetét, majd becsukta maga után az ajtót. Mikor újra csak magam voltam a kis sikátorban gyorsan feltépem a jól becsomagolt levelet és olvasni kezdem tartalmát. Azonban amit olvastam egyáltalán nem tetszett. Ingerülten a klub bejáratához sétálta

m, majd mintha csak egy vendég lennék egyenesen a pulthoz mentem. Próbáltam palástolni idegességemet és kértem magamnak egy pohár whiskeyt. Miközben italomra vártam körbenéztem kicsit a helyiségben. A falakon égősorok futottak végig és fényeik igazán hangulatossá varázsolták a helyet. A klub sarkaiban elhelyezett hangszórók miatt az egész teret betöltötte a zene, így az ember a gyomrában érezhette a basszus lüktetését. A zene hangereje, a villódzó fények és az egymáshoz simulva táncoló embertömeg teljesen visszaadta a menő klubok légkörét. Szememmel a lányt kerestem azonban a tömegben sehol sem láttam. Egy női hang szólalt meg mögöttem, amit rögtön felismertem.

- Az itala. - mondta szűkszavúan és elém lökte a poharat.

- Beszélnem kell veled! Most!

- Nem lehet. Dolgozom. - mondta flegmán miközben kiszolgált két pasit mellettem.

- Gyors leszek. - próbálkoztam tovább.

- Két percet kapsz! - mondta határozottan. Kijött a pult mögül kézen fogott és egy nyugodt helyre rángatott, talán egy öltözőbe. - Mit akarsz? - kérdezte nem túlzott kedvességgel.

- Tudnom kell kitől kaptad ezt a levelet!

- Még nyitáskor kaptam. Ő volt az első vendég, aki idejött. Kért egy pohár italt majd elém csúsztatta a borítékot és megmondta, hogy itt leszel és, hogy várakoztassalak meg, majd csak azután adjam oda a levelet. Körülbelül annyi idős lehetett, mint te és talán olyan magas is. Sötét barna haja volt és izmos. Már amikor megérkezett ide, akkor sem volt teljesen józan. Sokat jár ide, már törzsvendégnek számít, a nevét azonban nem tudom. - hadarta a szőkeség. Igyekezett mindent összeszedni, ami csak az eszébe jutott. - Remélem tudtam segíteni, de most már tényleg mennem kell.

- Köszönöm! Sokat segítettél. - küldtem felé egy mosolyt, miközben elviharzott. Biztos voltam benne, hogy ki a fenyegető. Visszaindultam azon az úton amerre elrángatott a szöszi, így újra a klubban találtam magam. A pultnál elfoglaltam előbbi helyem és kértem magamnak még egy italt, hátha az segítene gondolkozni, hogyan állítsam meg a fenyegetőt. Semmi épeszű ötlet nem jutott eszembe, így kértem még egy, majd pár perccel később egy újabb pohárral. Az alkohol marta a torkomat és kezdett a fejembe szállni, de nem érdekelt. Egyetlen dolog járt a fejembe, meg kell állítanom azt, aki bántani akar minket. Újra és újra a levél utolsó mondata járt az eszembe. Szétszakítalak titeket! Belemélyedtem kusza gondolataimba, amikor valaki a vállamat kezdte el böködni. Megfordultam a széken és egy lánnyal találtam szembe magam. Lila mini ruhát viselt és barna haja a vállára omlott. Óriási mosoly ült arcán miközben végigmért.

- Leülhetek? - kérdezte nyávogós hangon, miközben a mellettem lévő székre mutatott.

Némán bólintottam, majd visszafordultam poharamhoz és szuggerálni kezdtem. A lány helyet foglalt mellettem és elég erőteljesen bámul,t ami egy idő után idegesítővé vált.

- Szeretnél valamit? 

- Mi? Nem. Dehogy. Miért? 

- Mert engem bámulsz és idegesít. - válaszoltam elég durván, de ő csak tovább játszotta a cuki kislányt és nyivákolós hangon válaszolt.

- Ja, bocsi csak azon tűnődtem, honnan lehetsz nekem ennyire ismerős. - rebegtette szempilláit. 

- Fogalmam sincs, honnan ismerhetsz. - vontam vállat. Semmi kedvem nem volt elmondani, hogy biztos a TV-ből, mert tuti nem tudnám lekaparni magamról utána. De a tervem nem vált be, mert így se akart békén hagyni. 

- Nincs kedved táncolni? - kérdezte mosolyogva, miközben tekintetemet kereste. 

- Nincs!

- Akkor legalább hadd hívjalak meg egy italra. - próbálkozott tovább.

- Azt elfogadom. - mosolyodtam el halványan. Kértünk két pohár whiskey-t és gyorsan lehajtottuk. Beszélgetésbe elegyedtünk és nevettünk.

- Biztos nincs kedved táncolni? - dőlt a vállamra a csaj és közelebb húzódott hozzám.

- Addig úgysem fogsz békén hagyni, igazam van? - nevettem fel.

- Eltaláltad. - kacsintott. 

Kézen fogott és egyenesen a tömeg közepére rángatott, ahol táncolni kezdett. Követtem a példáját. Pár számot végig táncoltunk, majd megragadta a kezem és húzni kezdett egy számomra ismeretlen helyre. Elég határozott volt, így nem álltam ellen, de fogalmam sem volt mit forgat a fejében. Egy ajtóig ráncigált, amire az volt ráírva: Belépni csak az itt dolgozóknak! Mit sem törődve ezzel a felirattal benyitott. Kíváncsi voltam hova hozott, így bementem utána. Az italraktárban találtam magam, miközben pimaszul mosolyogva közelebb lépett hozzám a most "megismert" lány. 

- Mire készülsz? - viszonoztam mosolyát, miközben én a falnak, ő pedig nekem simult.

- Nyugi. Csak bízd rám magad! - simított végig kezét arcomon, majd közelebb hajolt. Már majdnem összeértek ajkaink, amikor eltoltam magamtól. Értetlenül nézett rám, nem értette mit is akarok, így sürgetett az idő, hogy végre kinyögjek valamit. 

- Figyelj ez... Nekem van barátnőm.

- És? - rángatta a vállát, mintha csak annyit mondtam volna, hogy milyen nap van. 

- Nem akarok tőled semmit. - böktem ki végre.

A lány arca elkomorult, majd a következő pillanatba csattanást éreztem arcomon. Felkapta kis táskáját a földről, majd sértődötten elhagyta a helyiséget. 

A falnak támaszkodva leültem a hideg földre fejemet fogva. El se hiszem, mit tettem majdnem. Hogy lehettem ekkora egy idióta? És akkor még enyhén fogalmaztam. Meg sem érdemlem Fannit. Legalább fél órát ültem az italraktár padlóján, magam elé bámulva. Tudtam, hogy lassan haza kéne indulnom, de nem tudtam, hogy fogok majd Fanni szemébe nézni. 

21.Fejezet - Valamit nem tudok

Hi babies! Megérkezett a legújabb rész ami felvethet bennetek néhány kérdést. De ne aggódjatok ezekre a kérdésekre idővel a válaszokat kaptok.

Kellemes olvasást, várom a véleményeteket hozzászólásban és pipákban is!
Fanni xoxo

Fanni 

Visszatekintés:
Az ajtónak döntött és még közelebb hajolt,így már csak pár centi volt köztünk. Éreztem rajta az alkohol szagot és tudtam,hogy már nem teljesen józan. Szemével tekintetem kereste,majd olyan dolgot akart művelni,
amivel elrontott volna mindent. 

- Te teljesen megbolondultál? - löktem el magamtól ingerülten.

- Ne már! Tudom, hogy te is akarod.

- Hát akkor ezt nagyon benézted, mert én nem akarok tőled semmit és jobb lesz, ha jó messziről elkerülsz! Látni sem akarlak! - dörgöltem orra alá mondandómat. Hátat fordított és sértődötten elkullogott. Bosszankodva kinyitottam az ajtót és minél kisebb zajt csapva a nappaliba vonultam ahol még ment a TV. Azt hittem Olivér nézi, de csalódnom kellett, mert Ya Ou bambult a képernyő előtt félálomban.

- Hát te még nem alszol? - huppantam le mellé az ágyra. Értetlenül körbenézett, majd választ adott kérdésemre.

- Nem tudtam aludni. Olivért merre hagytad?

- Azt hittem itthon van. - vágtam nem épp értelmes képet.

- Mi pedig azt hittük veled van. Ej, merre kószálhat ez a gyerek?! - mosolyodott el, majd egy hatalmasat ásított.

- Erre a kérdésre én is szeretném tudni a választ.

- Nyugi. Most feküdj le aludni holnap pedig majd magától be fog számolni merre járt. - nyugtatgatott Ya Ou elég naivan mégis hallgattam rá. Gyorsan lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba s agyaltam pár percet. Bízom Olivérben. Biztos csak valami dolga akadt. Ha fontos úgyis elárulja. Ezekkel a gondolatokkal próbáltam nyugtatni magam, míg végül akaratom ellenére is lecsukódtak szemeim és mély álomba merültem.

Lágy szellő fújdogálta az arcomat, a nap viszont a hasamat melengette. Az erős fénytől hunyorogva nyitottam ki szememet. Két erős kart éreztem derekamon amitől elmosolyodtam. Óvatosan lefejtettem magamról az ölelő kezeket és halkan kiosontam a szobából. Gondoltam meglepem a srácokat egy kis reggelivel. Szerencsére a meglepés elkészítéséhez mindent találtam a hűtőben amire csak szükségem volt így pillanatok alatt neki is állhattam. Az ötletem az volt, hogy amerikai palacsintát sütök a srácoknak, amit sikeresen végre is hajtottam. Mikor végeztem gyorsan mielőtt még a többiek felébrednek megterítettem. A finom illatok megtették a hatásukat, mert miután teljesen elkészültem pár perc múlva óriási mosollyal az arcukon megjelentek a fiúk, Olivért kivéve.

- Mik ezek a fenséges illatok? - kérdezte Ya Ou.

- Reggelit csináltam. Remélem ízleni fog.

- Egy angyal vagy! Köszönjük! - ölelt meg Sziki és egy puszit nyomott az arcomra.

- Ti nyugodtan álljatok neki, én addig szólok az álomszuszék barátotoknak.

Válaszuk csak egy bólintás volt, majd nekiláttak a reggelijüknek. A szobánkban mentem és leültem alvó szerelmem mellé az ágyra. Pár percig csak mosolyogva néztem, ahogy szunyókál, majd kezemet végig simítottam az arcán. Közelebb hajoltam hozzá és egy puszit nyomtam szájára. Ekkor elmosolyodott és közelebb húzott magához, de csak ekkor nyitotta ki a szemét.

- Ezt minden reggel bevezethetnék. - puszilt bele a hajamba.

- Sajnálom Mr. de annak ára van. - nevettem fel és mellkasára feküdtem.

- És mégis mi?

- Hát például ez. - adtam puszit nyakára és arcára. - Vagy ez. - nyomtam csókot édes ajkaira.

- Ez egész jól hangzik. - villantotta meg édes vámpírfogait, amire felnevettem.

- Hol voltál tegnap este? - kérdeztem rá, ami már tegnap éjszaka óta fúrta az oldalamat. - Meg akartalak várni,de aztán elaludtam. Mikor jöttél meg?

- Hát... Öhm... Mondtam, hogy későn jövök.

- Tudom, de nem gondoltam, hogy ilyen sokáig maradsz.

- Eriknél voltam. Beszélgettünk meg ilyesmik és észre se vettük, hogy elrohant az idő. - mondta ki lassan a szavakat, majd beleszagolt a levegőbe. - Mi ez az isteni illat? - terelte a témát.

- Reggelit csináltam nektek. Szerintem, ha szerencsénk van még maradt egy kicsi.

- Na akkor siessünk. - kapott karjaiba. A konyhába cipelt, majd lerakott így végre talajt érezhettem a lábam alatt. Leültünk mi is reggelizni és közben beszélgettünk, hogy ki mit fog csinálni délelőtt, mert ma a fiúknak később kell csak bemenni próbára. Ya Ou és Barbi elmennek egyet sétálni a városba, Benny átmegy Pannához, Szikiék pedig elvállalták, hogy elmennek bevásárolni.

- És ti mit fogtok csinálni? - kíváncsiskodott Feng.

- Nekem vissza kell mennem a kórházba, hogy megvizsgálják javult-e a lábam állapota.

- Én pedig elkísérem. - húzta ki magát Oli és átkarolta a vállam. Még beszélgettünk kicsit, majd mindenki elindult a saját dolgára. Épp valami ruhát kerestem a szekrénybe egy száll melltartóban, amikor két erős kart éreztem  körbefonódott a derekamon, és az illető apró puszikkal hintette be a hátam és a nyakam.

- Mit csinálsz? - nevettem fel és szembefordultam vele. Derekát az enyémnek nyomta és vadul lecsapott ajkaimra. Szívesen viszonoztam minden csókját. Lassan váltunk el egymástól, ugyanis tüdőnk levegőt kívánt. Homlokát fejemnek döntötte és én elvesztem a szemeiben, mint minden egyes alkalommal. 

- Arra gondoltam, -szólaltam meg miközben szaporán vettem a levegőt - hogy megtaníthatnál gitározni.

Olivér arcán egy pillanatig meglepődés tükröződött, majd elmosolyodott.

- És ez, hogy jutott az eszedbe kicsim? - kérdezte kíváncsian miközben a hajamat piszkálta.

- Mivel most úgyse csinálhatok jóformán semmit és ezért rengeteg a szabadidőm, az jutott az eszembe, hogy megtanulhatnék gitározni. Ugye megtanítasz? - néztem rá kiskutya szemekkel, mint egy gyerek.

- Neked, hogy lehetne nemet mondani? -nevetett fel. - Ma meg is kaphatnád az első gitár leckét baba.

- Köszi! - ugrottam a nyakába. - De most már készülődjünk, mert nem akarok sokáig a kórházba lenni.

A kórházban töltött idő elég keservesen telt és nem a legkedvesebb pillanataim közé sorolnám. Nagyon sokat kellett várnunk és amúgy is a hideg rázott a helytől. Az orvosnak azonban sikerült elérnie, hogy kicsit jobb kedvre derüljek. Közölte, hogy többet kéne pihentetnem a lábam és akkor kevesebb, mint egy hónap alatt jobb lesz a lábam, mint volt. Megköszöntük a doktornak a jó híreket, majd kocsiba ültünk és elindultunk hazafelé.

- Jobb kedved van kicsim? - kérdezte Olivér és kezét a combomra helyezte.

- Igen. Alig várom már, hogy leteljen ez az egy hónap. Addig alig tudok bármit is csinálni és még titeket se mehetek el megnézni. - mikor ezt kimondta sikeresen újra elment a kedvem mindentől.

- Ugyan már. Most nem az a legfontosabb, hogy eljössz-e vagy sem, hanem, hogy minél előbb rendben legyen a lábad. Nem kell aggódnod attól még, hogy nem leszel ott tudni fogjuk, hogy szurkolsz nekünk. - kulcsolta össze ujjainkat és egy pillanatra rám pillantott, hogy nyomatékosítsa mondanivalóját. - Ha már teljesen jól leszel, az első sorban fogsz drukkolni. Rendben?

- Rendben.

- Akkor gyere!

Kiszállt a kocsiból és pillanatok alatt mellettem termett és kinyitotta a kocsi ajtaját. Kikászálódtam én is és közben rámosolyogtam. Viszonoztam mosolyomat és összekulcsolta ujjainkat.

- Imádom, ha mosolyogsz! - jegyezte meg.

Beszálltunk a liftbe és vártuk, míg felértünk a mi emeletünkre. Miközben "utaztunk" Olivér szorosan magához ölelt és valami ilyesmit suttogott a fülembe: Én mindig itt leszek neked és megvédelek! Értetlenül pillantottam rá, de kerülte tekintetem. Annyiban hagytam a dolgot, nem akartam most még ezzel is piszkálni, mert láttam valami nincs rendben és az sokkal jobban nyomasztja.

Az ajtóhoz értünk és be akartam nyitni, de az ajtó zárva volt.

- Úgy látszik előbb hazaértünk, mint a többiek. - mosolyodott el Oli, de ez a mosoly nem volt őszinte, inkább erőltetett, ami eléggé megrémített. - Mit szólnál, ha amíg nem jönnek meg a többiek megismerkednél a gitárommal?

- Jól hangzik.

Hátunk mögött lépteket hallottunk és Olivér intett egyet az érkezőnek. Megfordultam és arcomra fagyott a mosoly. A tegnap este után nem sok kedvem volt még az illetőre nézni sem. Megmondtam neki, hogy hagyjon békén, ne keressen azonban mégis ott volt. De miért? Nem voltam elég világos? A tegnapiak után még mit akar?

- Hello, haver! Mizu? - kérdezte Maykeetól Olivér miközben lepacsiztak.

- Semmi különös. Azonban a gyönyörű barátnőddel beszélni szeretnék.

- De nekem ehhez semmi kedvem. - válaszoltam csípősen.

- Oké. Szerintem én bemegyek és előszedem a gitárom, ti pedig beszélgessetek. - biccentett a szőkeség az ajtó felé és bement. Én is utána akartam indulni, de Maykee nem engedte. Az ajtónak támaszkodott így az ajtót nem bírtam kinyitni.

- Engedj már be! - förmedtem rá.

- Nem! Tudom, hogy tegnap nem voltam teljesen józan, sőt és azzal is teljesen tisztába vagyok, hogy valami rosszat tettem és megbántottalak vele. De miután leültünk tévézni képszakadás. Nem emlékszem mit mondtam vagy tettem. Csak annyit szeretnék, hogy áruld el miért haragszol, hogy megtudjam mivel rontottam el már rögtön az elején a barátságunkat.

- Igen?! Tényleg erre lennél kíváncsi?! - kérdeztem flegmán, egy pillanatra sem ráemelve tekintetem. - Majdnem megcsókoltál, miközben tudod, hogy nem lesz köztünk soha semmi és most már barátok sem leszünk. - emeltem fel hangomat, de az utolsó pár szónál elcsuklott a hangom és a sírógörcs kerülgetett. Mély levegőt vettem, hogy visszatartsam a sírásom és folytattam. – Elmondtam, amit akartál. Csak ugyanazt tudom mondani, amit tegnap, de mivel nem emlékszel, megismétlem. Hagyj békén és kerülj el!

Maykee csak bámult maga elé. Nagyon megbántottam, de nem érdekelt. Azt hittem ő más, mint az eddigi fiú barátaim, hogy ő nem fog az első lehetőséget megragadva elrontva a barátságunkat azzal, hogy olyat tesz amit én nem akarok. Úgy látszik tévedtem.

- Beengednél végre?

Még egy utolsót rám pillantott, majd olyan arckifejezéssel, mint akiben egy világ dőlt össze elment. Ekkor elkapott a mérhetetlen szomorúság. Azért amit mondtam neki, ahogy megbántottam és talán azért is, mert csak ekkor jöttem rá, hogy ellöktem magamtól azt az embert, aki pár nap alatt fontos lett nekem. Engedtem, hogy könnyeim legördüljenek arcomon. Mikor sikerült összeszednem magam bementem a lakásba, egyenesen a nappaliba. Szipogva a kanapéra ültem és bámultam ki az ablakon.

- Na, azt hiszem felkészültem a tanításra - jött ki Olivér a szobánkból mosolyogva, de amint megpillantott arca elkomorodott. - Mi történt? Mi a baj?

Leült mellém és átkarolta vállam ezzel is közelebb húzva magához. Nyakhajlatába temettem fejem és nem szóltam semmit. Pár percig meg se mozdultunk csak hallgattuk a csendet és egymás szívverését. Hirtelen felemeltem fejem és Olivérrel szembefordultam. Kíváncsian fürkészte arcomat.

- Összevesztünk Mikivel. Nagyon megbántottam és olyan dolgokat vágtam a fejéhez, amit nem akartam.

- Jajj, kicsim. Ne aggódj ezen! Ki fogtok békülni, Miki nem haragtartó. - ölelt magához. Ölébe kapta a gitárt és egy dallamot kezdett el játszani, miközben egy mondatot ismételgetett: Smile beautiful girl! Akaratom ellenére is elmosolyodtam, majd elnevettem magam.

- Én is megpróbálhatom? - ültem le a földre, hogy más szemszögből nézzem mesterem.

- Gyere! Megmutatom, hogy kell.

Kezembe adta a gitárt és kezemet kezdte el igazgatni. Hogy tartsam, mit hogy fogjak meg és hasonlók. Újra megmutatta a dallamot és utána lassan is, hogy lássam mit, hogy csinál, én csak mosolyogva figyeltem tanítómat. Nagyon belemerültünk a gitározásba, így még azt is alig vettük észre, hogy a többiek hazajöttek.

*2 héttel később*

Ismét péntek van. 2 hét telt el eseménytelenül. A srácok sokat készülnek a műsorokra és céljuk  megdönteni a csapatok rekordját.  Luca visszament Párizsba, ami kicsit elszomorít. Nagyon hiányzik. A lányokkal ismét sok időt töltök együtt. Amikor pedig nincsenek velem Olivér gitárján játszom. Maykeetól nap, mint nap kapok SMS-t de nem válaszolok rá. Azt hiszem nincs mit mondanom neki. Olivér néha elég furcsán viselkedik, ami eléggé frusztráló. Olyan, mintha valamit titkolna. A lábam egyre jobb kezd olyan lenni, mint rég és a holnapi showra már az orvos is engedi, hogy elmehessek.

Reggel mindannyian korábban keltünk. Kivételesen a lányok is nálunk aludtak. Megbeszéltük, hogy elmegyünk valahova kávézni. Mivel csak Oli és én nem voltunk még kész, ezért a többiek elindultak. Éppen az egyik kedvenc pólómat kerestem. Véletlenül levertem Olivér nadrágját, amiből egy cetli esett ki. Kezembe vettem az apróra összehajtogatott papírt és kinyitottam, de lehet, hogy sokkal másabb lett volna minden, ha nem így cselekszem. A fecni szórólap darabja volt, aminek egyik oldalát egy club logoja díszelgett. Ez a club nem messze volt attól a helytől ahol régen Adammel laktam. Az exem törzshelye volt. Mindig odajárt bulizni, inni, és ha kellett engem is magával rángatott. Mikor ez eszembe jutott rosszat sejtetten. Megfordítottam a szórólapdarabot, amin nagy betűkkel egy név volt ráírva alá pedig egy telefonszám és egy kis üzenet:

„Ha máskor is meg akarod ismételni ezt a csodás estét csak hívj!”

A Dettinek nevezett lány még egy dátumot is ráírt amit rögtön be tudtam azonosítani. Aznap este mikor Olivér olyan későn jött haza. Ezek szerint hazudott. Nem Eriknél volt, hanem valami lotyóval. Képes volt belehazudni a szemembe.

Felpattantam a földről és a nappaliba rohantam ahol Olivér rám várva nézte a TV-t. Az ölébe dobtam a cetlit és halál nyugodtságot tettetve csak ennyit kérdeztem:

- Mégis ki az a Detti?

20.Fejezet - Nem érezhet másképp!

Heyho, kukucs minden új és régi olvasónak! Megint eltűntem egy elég hosszú időre, amit borzalmasan röstellek, de úgy érzem muszáj volt ennyit kihagynom. Most azonban újra itt vagyok új résszel, feltöltődve, tele ötletekkel. A nemsokára induló blogomról csak annyit mondanék, hogy előre láthatólag július 30.-án érkezik. Remélem sokan annyira várjátok már, mint én. Hagyjatok magatok után életjelet! Jó olvasást!

Fanni xoxo

Fanni 

Visszatekintés:

-De ezt az SMS dolgot nem értem. Ha nem te voltál akkor ki lehetett?-merengett el a dolgon

-Nem tudom.-ásítottam el magam.-Majd holnap kiderítek valamit,de most menjünk aludni, mert holnap szükséged lesz az energiáidra. Összekulcsoltuk ujjainkat és a szobánkba mentünk. Befeküdtünk a puha ágyba és szorosan egymáshoz bújva elnyomott minket az álom.

Reggel halk motoszkálásra ébredtem. Pislogtam párat, majd tágra nyitottam pupilláimat és felültem. 

-Mit keresel?-kérdeztem két ásítás között a buzgón kutató Olivértől. Nem számított rá, hogy már ébren vagyok, így hangomat meghallva megijedt és bevágta fejét a szekrénybe. Viccesnek találtam a dolgot, így alig hallhatóan kuncogni kezdtem.
-Milyen kis vicces kedvében van valaki ily korán reggel.-gúnyolódott mikor "kimászott" a szekrényből.
-Mit kerestél?-kérdeztem újra.
-Ja csak egy telefonszámot de, már megtaláltam.
-Olivér három perc és indulunk.-szólalt meg kintről Ya Ou.
-Már mentek is?-szontyolodtam el.
-Igen. Ma a srácok előbb jönnek haza,de én is megpróbálok sietni.
-Miért hova mész?-kíváncsiskodtam.
-Még el kell intéznem pár dolgot.-válaszolta titokzatosan.-De én is amint tudok jövök.
-Olivér, gyere indulunk.-kiáltott Sziki.
-Szia baba!-hajolt hozzám Olivér és egy puszit adott homlokomra. Megfogtam pólója vékony anyagát és visszahúztam és egy csókot leheltem puha ajkára. Visszacsókolt és összekulcsolta ujjainkat.
-Siess.-suttogtam csókunk után és elengedtem kezét.
-Olivér, nem akarunk rád várni!-nyitott be a szobába Sziki.
-Oké megyek már.-engedelmeskedett és elhagyta a szobát.
A konyhába csináltam magamnak egy pohár gőzölgő teát és az ablakhoz sétáltam. A nap sugarai alig szűrődtek be és az idő sem volt a legkellemesebb ami még jobban elvette a kedvem. Leültem a kanapéra és elmélyedtem kusza gondolataim mérhetetlen  halmazába amikor a csengő monoton hangja szólalt meg. Valamit motyogtam az orrom alatt és ajtót nyitottam.
-Sziasztok! Hát ti?-kérdeztem meglepődve látogatóimtól.
-Szia!-köszöntöttek egy nagy öleléssel. Beengedtem őket és helyet foglaltunk a kanapén.
-Azért jöttünk, hogy nincs-e kedvetek eljönni velünk bowlingozni, de amint látom a lábad nincs a legjobb formájában. Még a sikeres lépcső mászásodon hoztad össze?-viccelődött Ricsi,de rögtön abbahagyta barátnője rosszalló nézése után.-Tényleg amúgy Olivér merre kószál?
-Próbán. És történt veletek valami azóta? Hogy tetszik Pest?-érdeklődtem.
-Semmi különös. Még rendezkedünk meg ismerkedünk a hellyel. Tényleg. Hallottad,hogy Luca hazajött?
-Igen, volt is itt. De, hogy érted azt,hogy haza? Ti tudtátok, hogy Párizsba ment?
-Hozzánk még Debrecenbe is eljött,hogy elköszönhessen. Miért te nem is tudtál róla?-kérdezte meglepődötten Lilla.
-Nem, csak most mondta el amikor itt volt.
-Nekünk azt mondta, hogy nagyon összevesztetek és mivel amúgy is kapott egy álláslehetőséget, ezért egy időre elmegy.
-Nem biztos,hogy csak egy időre.-szomorodtam el.-Azt mondta, hogy lehet végleg kiköltözik.
-Ugyan már. Nincs okod a szomorkodásra. Két hónapnál tovább úgysem bírjátok ki egymás nélkül. Majd észhez tér és haza jön.-próbált felvidítani Ricsi kisebb-nagyobb sikerrel.-Na mosolyogj már.-lökött meg kicsit.
Lilla éppen az iskoláról kezdett mesélni ahová felvették amikor ismét csöngettek.
-Maradj csak,majd nyitom.-ugrott fel Ricsi udvariasan és kinyitotta az ajtót.  Pár másodperc múlva Maykee hangját hallottam meg és engem keresett.
-Itt vagyok.-integettem neki.
-Bocsi,hogy csak így, de nem vetted fel a telefont és kezdtem aggódni, de amint látom semmi bajod. Nem is akarok zavarni.
-Nem zavarsz és mi amúgy is megyünk,ha a kisasszony megígéri, hogy egyszer eljön velünk bowlingozni.-kacsintott Ricsi.
-Ki nem hagynám.-öleltem meg őket.-Ti addig is vigyázzatok egymásra. Ja és Lilla ne hagyd, hogy minden hülyeséget elkövessen.
-Nem vagyok én olyan.-vágott ártatlan arcot Ricsi.
-Igen, persze. Én is így ismerlek.
Miután a párocska elment Maykee rögtön kérdezősködni kezdett.
-Kik voltak ezek?
-A barátaim még Debrecenből. Miért?
-Csak kérdeztem. És miért nem vetted fel a telefont?
-Mert nem hallottam,hogy csörög?!-kérdeztem gúnyosan.-Nyugi már. Itt állok előtted épen és egészségesen.
-Oké. Tudom, de már félteni se szabad?
-Ha így féltesz akkor nem. Minden rendben.-küldtem felé egy biztató mosolyt.
-Nincs kedved átjönni hozzánk?
-Miért van valami ötletetek,hogy mivel találjam fel magam?
-Aha. Gyere át és megtudod.
-Oké,de nem biztos,hogy még ma odaérek.-néztem a lábamra ami még nincs valami formában. Maykee vette a célzást. Az ölébe kapott és átcipelt hozzájuk. A fiúk látszólag örültek,hogy átjöttem.
-Mit szólnátok ha megmutatnánk Fanninak a legújabb feldolgozásunkat?-adta az ötletet Dani.
-Ohh mindenképp mutassátok meg. Kíváncsi vagyok.
Dani és Boti elővették gitárjaikat, Maykee egy mikrofont, én pedig a titokban a telefonomat,hogy levideózhassam.

-Kezdhetjük?-nézett Miki két banda társára. A fiúk egy bólintással jelezték,hogy kezdhetnek és elkezdtek gitározni, Maykee pedig belekezdett Vastag Csaba-Szerelem vándora című számába. Miközben énekelt végig a szemembe nézett. Nem tudtam eldönteni,hogy miért. Mi van ha Lucának tényleg igaza van és Miki érez irántam valamit. De nem ez mégis lehetetlen hiszen mi csak barátok vagyunk és nekem amúgy is barátom van akit szeretek. Elűzve kicsit sem logikus gondolataimat újra a fiúkra figyeltem.
-Na milyen?-huppantak le mellém.
-Szerintem nagyon jó. Mázli,hogy fel is vettem.-mosolyogtam rájuk. Megnéztük a felvételt és tetszett nekik így Maykee el is kérte. Dél körül járt az idő így kitalálta Dani, hogy mi lenne ha együtt készítenénk valami kaját. Persze mindannyian belementünk és készítettünk rakott krumplit, amit mindegyik fiú imád. Délután Daninak és Botinak el kellett mennie valahova, így kettesben maradtunk Maykeeval. Én a kanapén bambultam ő, pedig huszadszorra járta végig a lakást valamit keresve.
-Meg van.-jött ki diadalmasan az egyik szobából, ami azt hiszem az övé volt. Mellém lépett és felém nyújtotta az egyik konzolt. Pár másodperc hezitálás után elvettem tőle és próbáltam úgy tenni mintha tudnám is használni. Forgattam jobbra-balra,de nem tudtam vele mit kezdeni.-Nem játszottál még ilyennel?
-Hát nem nagyon.-nevettem el magam és farkasszemet néztem a kütyüvel.

-Gyere, megmutatom hogy kell.-vette ki a kezemből, lehuppant mellém és elkezdte magyarázni, melyik gombbal mit csinálok, én pedig, mint a jó diák hallgattam árgus szemekkel figyeltem mesteremet.-Sorban a hetedik játszmát te nyerted. Ne mond nekem, hogy most játszol először!-akadt ki és dőlt hátra a kanapéra.
Puffogva bámulta a képernyőt és bámulta a nagy betűkkel virító GAME OVER feliratot. Én kisebb kuncogással nyugtáztam jelenetét. Tetszett,hogy hagyott nyerni és mikor kikapott elvonult a sarokba,mint egy kisfiú.
-Legyőzött egy lány. Ez gáz!-tette le maga mellé a szerkentyűt és összekulcsolta mellkasa előtt a kezét. Közelebb hajoltam hozzá, megpusziltam, majd a fülébe súgtam.
-Valld be, hogy hagytál nyerni!
Kósza mosoly jelent meg arcán bármennyire is próbálta titkolni.
-Nem. Miért tennék én ilyet? Tényleg jó vagy!-játszotta az ártatlant.
-Ha te mondod neked el hiszem.-kacsintottam rá és a konyhába mentem egy pohár vízért. Vittem magunknak egy tál chipset és visszaültem Bátori úr mellé.
-Még egy menet?
-Attól függ milyenre gondolsz.-jelent meg kaján vigyor az arcán.
-De hülye vagy!-vertem fejbe egy párnával.
-Te most lehülyéztél? Jól van. Ezt megjegyeztem! Készülj a bosszúmra.-nézett rám ördögien. Legalábbis megpróbált úgy nézni.
-Hú és mit fogsz csinálni? Fejbe csapsz egy másik párnával?-kérdeztem nevetve, de ahogy ezt kimondtam már meg is történt.
-Pontosan.-nevetett most ő.Több se kellett nekem.Megragadtam a mellettem heverő párnát és elkezdtem vele püfölni. Ő sem hagyta magát és pár másodperc múlva párna csatázni kezdtünk közben pedig nagyokat nevettünk. Kíméletlenül püföltük egymást azonban még is én álltam nyerésre. Ezt ő is észlelte és lassan hátrálni kezdett a kanapén végül a karfáján ült le.Egy jól irányzott ütéssel azonban elvesztette az egyensúlyát és hátraesett,de ha ez még nem lett volna elég engem is magával rántott. Így ő a földön foglalt helyet én pedig rajta. Hirtelen ötlettől vezérelve felültem csípőjére és csak néztem, ő pedig engem.
-Gyönyörű vagy!-simította végig kezét arcomon. Éreztem ahogy elpirultam,ezért lehajtottam a fejem és zavaromban leszálltam Maykeeról. Ő még mindig a földön feküdt és bámulta a plafont.
-Szerintem én most jobb ha megyek.-keltem fel a földről és az ajtó felé vettem az irányt azonban Ő utamat állta.
-Jaj ne már! Maradj még egy kicsit. Amúgy is mit csinálnál otthon egyedül?-nézett rám kölyök kutya szemekkel. Nem kellett sokat noszogatni.Levágódtam a kanapéra és elindítottam a játékot. Húsz perc múlva Dani és Boti is visszajött így együtt megvacsoráztunk és felnyitottunk egy üveg bort, amiből talàn kicsit többet ittunk a kelleténél, majd egy sorozatot kezdtünk el nézni. Engem nem nagyon kötött le, így nemsokára elnyomott az álom. Mikor újra kinyitottam a szemem Miki ölében feküdtem aki még mindig a Tv-t bámulta.
-Hol vannak a többiek?-kérdeztem tőle rekedtes hangon.
-Már elmentek aludni. Miért?
-Úristen!-kaptam fel a fejem.-Hány óra?
-Fél tizenkettő. Csak nem azért kell sietnie a kisasszonynak, mert a Nagy Patocska Olivér megparancsolta, hogy tízre már ágyban kell lennie?-kérdezte gúnyosan.

-Bátori Miklós,mielőtt elkezdené hagyja is abba.
-Jól van na,de én ezt nem értem.
-Nem is kell!-mondtam miközben az ajtóhoz sétáltam és belebújtam magassarkúmba.
-Itt ne hagyd a telefonod!
-Ja. Köszi. Jó éjt!-mentem vissza. Felkaptam a dohányzó asztalról a készüléket, majd oda hajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.
-Elkísérlek.-motyogta. Felugrott a kanapéról s az ajtóhoz sietett, majd,mint egy igazi lovag kicsit meghajolva szélesre tárta azt és ennyit mondott:-Csak ön után.

Orrom alatt kuncogva kisétáltam a lakásból és a falnak dőlve megvártam míg felveszi cipőjét,majd maga mögött kulcsra zárja az ajtót. Mikor ez megtörtént elindultunk az otthonom felé, közben kezét derekamon pihentette. Nem zavart. Miért is zavart volna? Hiszen tudja hogy van fiúm, akit tiszta szívből szeretek és azzal is tisztába van,hogy mi csak barátok vagyunk. Legalábbis akkor még azt gondoltam,hogy tudja vagy legalábbis reménykedtem. Erre azonban rácáfolt, ami ezután történt. A lakáshoz értünk és az ajtó csendes kinyitásával vacakoltam, amikor átölelte a derekam. Azt hittem,hogy csak hülyül és kuncogva szóltam hozzá.

-Maykee, hagyjál, így soha nem fogom kinyitni az ajtót.

-Akkor ne nyisd ki.-mondta, majd magával szembe fordított és pár centivel közelebb hajolt.Ekkor már egyáltalán nem tartottam viccesnek amit csinál. Az ajtónak döntött és még közelebb hajolt,így már csak pár centi volt köztünk. Éreztem rajta az alkohol szagot és tudtam,hogy már nem teljesen józan. Szemével tekintetem kereste,majd olyan dolgot akart művelni,
amivel elrontott volna mindent.