24.Fejezet - „ Nem haragszom "

Fanni 

Visszatekintés
– Mekkora forgalom van ma! – jegyeztem meg magamnak. Elfordítottam a kulcsot a zárban és szélesre tártam az ajtót. A látogató háttal állt nekem és csak akkor fordult meg mikor hozzáértem vállához.
– Erik?

Meglepődötten álltam az ajtóban. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ide jön. Azt sem tudtam, hogy Magyarországon van.
– Hogy kerülsz ide? – kérdeztem hebegve.
– Csiripelték a madarak, hogy itt vagy és mivel erre jártam gondoltam beköszönök. – mosolyodott el. Az a mosoly. Pont, mint az öcséjé. – Bejöhetek?
– Öhm… Persze.

Elálltam az ajtóból, így ő be tudott jönni. Egyenesen a nappaliba mentünk, ahol a gerlepár látszólag nagyon jól szórakozott.
– Mi ilyen vicces, fiatalok? – kíváncsiskodtam. 
– Semmi. – hagyták abba a nevetést. – Látom, vendéged van, úgyhogy mi megyünk is. – pattantak fel feltűnően egyszerre.
– Szia Erik! – fogott kezet a mögöttem álló sráccal Ricsi.
– Várjunk, ti ismeritek egymást? – lepődtem meg.
– Fanni, tényleg sietünk! Majd beszélünk. Sziasztok! – hadarta, majd egy nagy ajtócsapódással elhagyta a lakást barátnőjével.
– Milyen sietős lett hirtelen. – forgattam a szemem, majd vendégemhez fordultam. – Kérsz egy kávét vagy esetleg narancslevet?
– A narancslevet elfogadom. – dőlt a konyhapultnak.

Átnyújtottam neki a poharat és a lényegre tértem.
– Mi járatban erre felé?
– Erre jártam és gondoltam benézek.
– Jó, jó. Ezt már mondtad. Ne nézz hülyének! Az igazi indokra vagyok kíváncsi. Olivér miatt jöttél. 
– Igen. Figyelj Olivér nagyon makacs!
– Nem is kicsit. – mosolyodtam el halványan.
– Mindig is azt hitte, hogy mindig az a megoldás a problémára, amit először kitalál. Mikor nálam volt mondtam neki, hogy avasson be téged is, de nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy te ne tudd meg. Az exedről emlegetett valamit, de csak úgy elhadarta. Nem nagyon értettem. Az azonban tisztán látszott, hogy nagyon félt és bármire képes lenne érted. Tudom, hogy nagyon haragszol rá. Jogosan! De ezt az egész titkolózást miattad csinálta. Hogy megvédjen! Ismerem az öcsémet és tudom, hogy még soha nem volt neki senki olyan fontos, mint te.

Erik szava hallatán már biztos voltam abban, hogy éjszaka jó döntést hoztam. Nem tudok és nem is akarok haragudni Olira. Nagyon szeretem őt és tudom, hogy amiket tett azt csak miattam tette. Hogy engem védhessen.
– Erik, én már egyáltalán nem haragszom az öcsédre. Igazad van. Csak nekem akart jót. Egyszerűen csak nem értettem ezt a sok mindent, ami egyszerre rám zúdult. A cetli, amin a lány száma volt és aztán Olivér elmondta az igazságot a történtekről. Túl sok volt egyszerre. De most már tudom, hogy nincs miért haragudnom rá. – húztam széles mosolyra számat.
– Ez remek. Pont most megyek hozzá. Te is eljössz velem és akkor elrendezitek a dolgaitokat.
– Én nem megyek. – ráztam fejemet, Erik arca pedig elkomorult.
– Miért? Hiszen most mondtad, hogy nem haragszol rá. – nézett rám értetlenül.
– Nem is haragszom. Ez most egy kis büntetés, amiért nem mondta el. – kacsintottam.
– Cseles. – bólogatott elismerően. – De az élő show-ra, azért eljössz?
– Persze. Ott leszek. De Olivérnek erről az egészről egy szót se!
– De akkor mit mondjak neki?
– Hát…. – gondolkodtam el egy pillanatra. – Mondjuk, hogy próbáltál beszélni velem, de meg se akartalak hallgatni. – vázoltam a tervet mikor megszólalt Erik telefonja. – Olivér az. – pillantott rám, majd felvette a készüléket.

Lélegzet visszafojtva vártam, hogy meghalljam szerelmem hangját. Végig hallgattam, amit a két testvér beszélt, közben pedig próbáltam visszatartani a röhögést. Eriken is látszott, hogy alig bírja ki, hogy ne nevessen bele a társalgásba. Mikor letette a telefont mindketten hangos hahotázásba törtünk ki.
– Nekem az hiszem, most mennem kell, nehogy Olivér gyanakodni kezdjen. Örülök, hogy megismerhettelek. – ölelt meg. Egészen váratlanul ért, de viszonoztam ölelését. – Este találkozunk. – mondta búszúzóul, majd lerohant a lépcsőn.

Becsuktam az ajtót és a nappaliba vonultam és levágódtam az egyik fotelba. Pont olyan, mint az öccse, gondoltam magamban. Egy csupa szív, kedves ember. A dohányzó asztalhoz nyúltam és elvettem onnan a telefonom. Belepötyögtem legjobb barátom számát és vártam, míg kicsöng. Nyugodt, rekedtes hangján szólalt meg a vonal másik végén.
– Balogh Richárd mégis mi az istent kavartál már megint? – ordítottam bele a telefonba, hogy azt higgye, haragszom. El is értem a kellő hatást, mert nyugodt hangja megváltozott.
– Megtudom magya… – kezdett bele a mondatba, de szavába vágtam.
– Nem vagyok rá kíváncsi. Otthon találkozunk és megbeszéljük. Siess! – mondtam egy fokkal halkabban és bontottam a vonalat.

Percek elteltével hallottam, ahogy a kulcs zörögni kezd a zárban, majd egy ajtócsapódást és határozatlan lépteket. Minden erőmmel azon voltam, hogy visszafogjam magam és ne nevessek, miközben próbáltam minél dühösebb arcot vágni.  Ricsi először a konyhába, majd a fürdőbe mikor szóltam neki.
– Nappali! – mondtam erélyesen, a szó végét elharapva. Barátom pillanatok alatt előttem termett és tekintetemet fürkészte.
– Figyelj! – kezdett bele. – Csak segíteni akartam. Sajnálom, rossz ötlet volt.

Ricsi bűnbánó arca leírhatatlanul vicces volt. Hangos nevetésben törtem ki, amit Ricsi egy értetlen nézéssel nyugtázott. Mikor abbahagytam a nevetést rá is kérdezett:
– Mi volt ilyen vicces?
– Az, hogy imádlak te idióta! – ugrottam nyakába és szorosan magamhoz öleltem. Viszonozta ölelésem, majd kicsit eltolt magától.
– Akkor mégis beszéltél Erikkel?
– Igen. – mosolyodtam el „ördögi” tervem gondolatán. – Este lemegyek az élő showra. Erik nem mond semmit Olivérnek sem arról, hogy megyek, sem arról, hogy már nem haragszom rá, így én leszek a meglepetés.

­­***

Fél óra. Körülbelül ennyi idő állt a rendelkezésemre, hogy elkészüljek és odaérjek a székházba. Gyomrom már görcsben állt és izgatottan babráltam pólóm szélével. Egyszerű farmert, fehér toppot és bordó kiegészítőket viseltem, amik tökéletesen illettek a Lillától kölcsönkapott bordóbőrdzsekihez. Próbáltam szolid és mégis tökéletes sminket készíteni magamnak, amit remegő kezem és az izgulás nem igazán akart hagyni.
– Basszus! – szitkozódtam miközben már harmadszorra próbáltam kihúzni a szemem.

A sok elkent és félig-meddig lemosott próbálkozás hatására katasztrofálisan néztem ki. Mint egy élőhalott.
– Segítsek? – jött be a fürdőbe Lilla.
– Köszi. – nyújtottam felé a fekete szemceruzát és lehunytam a szemem.
– Min izgulsz ennyire? – érdeklődött miközben mesterien készítette el sminkem.
– Fogalmam sincs. Kicsit izgulok mit fog szólni Olivér, amikor meglát.
– Mit szólna?! – kérdezte költőien. – Örülni fog, nem is kicsit! – fogta meg a vállam támogatásul miközben bíztatóan mosolygott.

Az órámra pillantottam és elkerekedett a szemem.
– Jesszusom! El fogok késni. – ugrottam fel és a nappaliba futottam táskámért.

Gyorsan felkaptam fekete converse cipőmet, majd még egy utolsót pillantottam a tükörbe. Mikor teljesen késznek nyilvánítottam magam, sietősen egy-egy puszi keretében elbúcsúztam barátaimtól és levágtattam a lépcsőn egyenesen az utcára. Ott már kicsit lassabb iramban haladtam úti célom felé miközben ellenőriztem telefonomat. A lányok egy csomószor hívtak, de mivel nem hallottam nem vettem fel. Nemsokára úgyis találkozunk a székházban, majd ott beszélek velük, gondoltam magamban és visszacsúsztattam táskámba a készülőket. Futólépésben 20 perc alatt a székházhoz értem pont 3 perccel a kezdés előtt. Kivételesen nem a megszokott helyemre ültem, hanem egészen hátra ahol kevésbé vagyok észrevehető. Görcsben álló gyomorral és izgatottan foglaltam helyet az egyik széken. Pár másodpercek múlva kihunytak a fények és felkonferálták a mentorokat. Először Péterffi Lili lépett színpadra. Nagyon jól énekelt, érezhető volt, hogy már a verseny vége felé járunk. Miután Lili elhagyta a világot jelentő deszkákat, Lilu megkérte Szikora Robit, hogy konferálja fel az egyetlen csapatát. Mikor ez megtörtént kinyílt a led fal, ami mögött a srácok álltak és elfoglalták helyüket. Mikor Olivért megpillantottam torkomban dobogott szívem és a hasam még jobban görcsbe rándult gyomrom. Szemeivel keresett valamit. Jobban mondva valakit. Engem. Először jól megszokott helyemre pillantott, de mikor látta, hogy helyettem valaki más ül ott arca kicsit elkomorodott. Tekintetével tovább keresgélt miközben vége lett a kis videónak és a rajongók felsikítottak. Elindult a zene és Olivér ebben a pillanatban kiszúrt a közönség közül. Belekezdett a dalba, de mivel elvontam figyelmét elrontotta. Borzalmasan éreztem magam. Az én hibám, hogy elszúrta és ez rettentő nagy kockázat. Mi van, ha miattam kiesnek? Ha miattam nem válhat valóra az álmuk, amit elterveztek? Lehajtott fejjel próbáltam összeszedni magam, mert a sírás szélén álltam.

­***

Céltalanul bolyongtam a backstage-ben az After-X végét várva. Próbáltam összeszedni gondolataimat, kitalálni mit is mondjak Olivérnek miközben már legalább tizedszerre néztem meg az időt készülékemen. Az is megfordult a fejemben, hogy inkább hazamegyek, de Olivér pusztán a nézésével világossá tette, hogy beszélnünk kell. Egy kéz ért vállamhoz, amitől kicsit megugrottam és az illető a fülembe súgta: Egy pillanat és jön. Rögtön felismertem a hang tulajdonosát. Ya Ou volt az. Hirtelen megszólalni sem tudtam. Miközben sietett be az öltözőjükbe egy pillanatra még visszafordult és egy széles mosoly keretében rám kacsintott. Minden erőmet összegyűjtve elindultam a folyosó felé ahonnan Ya Ou jött és a végén megpillantottam Olivért, aki falnak döntve fejét gondolkozott. Pár pillanatig csak álltam és néztem őt. Nem mertem odamenni hozzá. Tartottam reakciójától. Megérezhette, hogy valaki nézi, mert fejét elemelte a hideg faltól és felém fordult. Meglepődöttség látszott szemeiben. Pár pillanatig tétovázott, majd megindult felém, ahogy én is felé. Megfeledkezve a körülöttünk lévő világról vetettem magam karjaiba, miközben mohón faltam ajkait. Hirtelen megfeledkeztem a versenyről, arról, hogy haragudtam rá. Egy dolog érdekelt csak végre újra vele vagyok.  Lassan váltunk el egymástól. Csak bámultam Olivér gyönyörű szemeit, amiben már az első pillanattól kezdve elvesztem.
– Kincsem kérlek ne… – szólalt meg Oli.
– Shh. – tettem ujjamat puha ajkára. – Ne mondj semmit! Felejtsük el! – mondtam azzal újra megcsókoltam.

Hátunk mögött szipogást hallottunk. Megfordultunk és Ákos állt ott, miközben műkönnyeit törölgette.
– Ez annyira romantikus. – nyávogott poénosan mire elnevettük magunkat.
– Neked nincs dolgod? – vontam fel kacagva szemöldököm.
– De már megyek is! – mutatott az öltözök irányába és már el is tűnt.

Visszafordultam Olivérhez és odasúgtam, hogy siessen, majd gyengéden beleharaptam fülébe.  Válasza egy apró bólintása volt, majd sietve az öltözőjükbe ment. Elmentem megkeresni a lányokat, ami elég egyszerű volt.  A megszokott helyünkön álltak és beszélgettek nagy valószínűséggel rólam, mert mikor Barbi megpillantott boldogan elkiáltotta magát.
– Nézzétek, itt van!

Megöleltük és megpusziltuk egymást, majd míg a srácok elkészültek el kellett mesélnem mi történt és merre jártam. Pár perc elteltével megjelentek a srácok is így jókedvűen indultunk haza. Semmi másra nem vágytam jobban, mint a puha, meleg ágyban Olivér karjai közt elalhassak. Fáradtak voltunk mindannyian. Mire megérkeztünk ideiglenes lakhelyünkhöz már alig álltunk a lábunkon. Mindenki jó éjszakát kívánt a másiknak, majd bevonultunk saját szobáinkba. Utolsó emlékem az volt, hogy Olivér lágy csókot lehel ajkaimra és szorosan átölelve derekam elnyomja az álom, majd pár perc múlva engem is. Mikor újra kinyitottam a szemem egy ismeretlen szobába találtam magam. Sötét volt és hideg. Testemet mindössze fehérnemű takarta. Reszkettem és féltem. Valaki dörömbölni kezdett az ajtón, amitől összerezzentem. Hogy kerültem ide? Mi történik velem? Ordította fejemben egy hang. A nagy faajtó, amin az előbb még dörömböltek kivágódott és egy sötét férfi lép be rajta. A szobában a nyitott ajtónak köszönhetően félhomály uralkodott, így a férfi arcát nem láttam csak annyit, hogy gonosz vigyor ült képén.
– Na, angyalom itt az ideje, hogy játszunk egy kicsit. – mondta mély hangján miközben felnevetett.

Gondolkodás nélkül kirohantam a másik ajtón és futottam a véget nem érő folyosón. Valamiben, talán a felgyűrődött szőnyegben megbotlottam, így pillanatok alatt a földön találtam magam. Lépéseket hallottam közeledni. A titokzatos férfi utolért. Felsikoltottam mikor tetovált kezeit körbefonta körülöttem.
– Ne fuss előlem angyalom! – vicsorogta.