19.fejezet-Bonyodalom

Sziasztok! Szombat van úgyhogy megérkezett a következő rész amiben jobban megismerhetitek egy fontos szereplőt. Az előző részhez nem érkezett komi ami kicsit elszomorít. De se baj új nap, új lehetőség! Kitettem egy közvélemény kutatást a júliusban érkező blogomról. Ne felejtsetek el szavazni! Nem is fecsérlem tovább az időt. Jó olvasást!

U.i.: Boldog születésnapot egyik kedves olvasómnak, Vikinek! 

Ölel és puszil titeket, Fanni 

Fanni 

Visszatekintés:

Nem köntörfalaztam és rákérdeztem.
-Lefeküdtél Adammel, igaz?-mélyen a szemébe néztem és vártam,hogy erre mit reagál.

Néma csend honolt a nappaliban. Próbáltam szememmel tekintetét keresni sikertelenül. Nem bírtam tovább és újra megkérdeztem.

-Lefeküdtél vele?

-Igen.-nézett egy pillanatra szemembe,majd újra elkapta a fejét. Különféle érzések kavarogtak bennem,de a harag nem tartozott közéjük. Legalábbis akkor nem éreztem. 

-Hányszor történt meg?-tettem fel a fejemben újra és újra elhangzó kérdést.

-Egyszer.-mondta elcsukló hangon.-Esküszöm.

-Hiszek neked és nem haragszom. -mondtam. Erre felkapta a fejét. Meglepődöttség volt az arcára írva.

-Tényleg?

-Igen.-mosolyodtam el. Luca is óvatosan elmosolyodott és a nyakamba ugrott. Pár percig még  érezhető volt a feszültség. Nem akartam ezt a dolgot feszegetni, így inkább elkezdtem faggatni Párizsról. 

-És milyen Párizs?

-Gyönyörű. Első pillanatban beleszerettem.

-És hogyhogy hazajöttél?

-Hát természetesen meglátogattam a kificamított lábú barátnőmet. De ezt miért kérdezed,hiszen te küldtél egy SMS-t,hogy mi történt? Amúgy honnan lett meg a párizsi számom?

-SMS? Párizsi szám? Te miről beszélsz? 

-Hát az SMS-ről amit tőled kaptam pár napja.-mondta és a táskájáért ment,majd a telefonnal a kezében tért vissza.-Itt van.-mutatta meg az üzenetet. Tényleg az én telefonomról érkezett. De ez hogy lehetséges?

-Ezt nem én küldtem.-ráztam a fejem.-Azt sem tudtam,hogy Párizsba költöztél.

-Biztos te voltál csak a tegnap történtek után nem emlékszel.

-Igen. Lehet,hogy igazad van.-gondolkoztam el egy pillanatra.-És visszaköltözöl ide,Pestre?

-Hát nem tudom. Én is sokat gondolkoztam rajta mióta leszálltam a repülőről,de még nem döntöttem el. A két-három hónap alatt sikerült kialakítanom egy életet magamnak Párizsban ,de nagyon hiányoznak a barátaim és a család. Mégis lehet,hogy jobb  ha visszamegyek. 

-Egy biztos bárhogy döntesz hallgass a szívedre!-szorítottam meg a kezét. 

-Ha úgy döntök,hogy visszamegyek megígéred,hogy meglátogatsz? Vagy meglátogattok?-mosolyodott el.

-Mi ez a vigyor?-kérdeztem rá. 

-Láttam tegnap, hogy nézett rád és aggódott érted. Amúgy nagyon helyes,irigyellek is miattad. Biztos nagyon boldogok vagytok együtt. Bár szerintem a szőke srácnak is bejössz. Kis mázlista.

-Várj! Mi?

-Szőke,irtóhelyes srác. Ő is itt volt tegnap és nagyon aggódott,meg kérdezősködött össze-vissza.

-A szőke srácot Olivérnek hívják és én vele vagyok együtt.-nevettem fel.-Te pedig azt hiszem Maykee-ról beszélsz,de ő csak barát.

-Hát pedig nekem nem úgy tűnt. Egyáltalán nem úgy viselkedett. Na de mindegy is. Inkább mond el,hogy is jöttél össze a szöszivel.

Annyi mindent meséltünk egymásnak,hogy egyszer csak azt vettük észre,hogy már fél kettő. Gyorsan összedobtunk valami kaját,de persze közben is trécseltünk. Annyira jó volt ez az egész. Végre visszakaptam a legjobb barátnőmet.Késő délután Lucának el kellett mennie,hogy elérje a vonatot amivel elmegy meglátogatni a családját,de megnyugtatott,hogy pár nap múlva visszajön és csinálunk egy csajos napot. Egyedül maradtam a nagy lakásba,de nem unatkoztam. Luca ajándékképp hozott nekem egy könyvet,az Evermore-t ami már régóta nagy vágyam volt,hogy elolvassam. Imádok olvasni, azonban mostanában még egy könyv se került a kezembe nem,hogy olvastam volna valamit. Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén és falni kezdtem a lapokat. Annyira lekötött a könyv,hogy azt vettem észre,hogy besötétedett. Zörögni kezdett a zárban egy kulcs majd kinyílt az ajtó és négy hulla fáradt fiú jött be rajta.

-Sziasztok!-álltam fel,hogy köszöntsem őket.

-Maradj csak baby!-jött oda Oli és levágódott a kanapéra,majd az ölébe húzott és apró csókokkal hintette be az egész arcom.-Ez itt mi?-kérdezte és kezébe fogta az imént olvasott könyvet.

-Alyson Noel Evermore. Luca hozta nekem.

-És milyen?

-Elgondolkodtató.-adtam az egy szavas választ és a semmibe bámulva elmélyedtem a gondolataimban.-Milyen volt a napotok?-rázkódtam meg egy kicsit,hogy visszatérjek a gondolataim közül a földre.

-Fárasztó.-jött vissza a konyhából Benny és Sziki kezükben egy-egy tányérral. 

-Én is hozok valami kaját. Te is kérsz?-suttogta Oli a fülembe. Egy aprót bólintottam,minek hatására óriási mosoly került arcára. A következő pillanatban felkapott és a konyhába vitt majd a pultra rakott. Megállt előttem és szorosan magához ölelt,fejét nyakhajlatomba temette. 

-Valami baj van?-toltam el magamtól,hogy szemébe tudjak nézni. 

-Nincs.-mosolyodott el,majd közelebb hajolt és megcsókolt. Puha ajkai falták számat, s mentol ízű lehelete csapkodta nyelvemet. Lábaimmal átkulcsoltam derekát, miközben kezemet belevezettem szőke tincseibe.
-Szeretlek!-suttogtam két csók között.
-Én is.-döntötte fejét a fejemnek.Pár másodpercig csak néztük egymást, az idilli pillanatunkat azonban a telefonom csipogása zavarta meg. Előhúztam zsebemből a készüléket és az üzenetet kezdtem elolvasni.

„Bocsi a tegnapi miatt. Egy paraszt voltam, csak tudnod kell, hogy féltelek. Holnap nincs kedved átjönni filmezni?

xxMaykee”

Az üzenetet olvasva elmosolyodtam amit Olivér is észre vett.
-Ki volt az?
-Csak Miki. Bocsánatot kért és megkérdezte,hogy átmegyek-e megint filmet nézni.
-És átmész?
-Passz. Majd még eldöntöm.-vonogattam a vállam. Csináltunk kaját,majd visszamentünk a többiekhez akik a Mentalistát nézték. Mikor vége lett a sorozatnak egyesével elmentünk fürödni,majd aludni mentünk. Olivért pillanatok alatt elnyomta az álom,de én sehogy sem tudtam elaludni. Kimentem a nappaliba még egy kicsit olvasni,hogy hátha az,majd elálmosít. De sajnos a könyvre se tudtam figyelni. Leraktam a dohányzó asztalra és a semmibe bámulva mélyedtem bele a gondolataimba. Olyan sok minden történt ma amit nem értek vagy nem tudom feldolgozni. Az SMS amit nem is én küldtem. De akkor ki lehetett? A legjobb barátnőm kiköltözött Párizsba és talán soha nem is fog majd visszajönni. És a legjobb barátnőm lefeküdt a volt barátommal amikor még együtt voltunk.
-Fanni,hát itt vagy! Mi a baj? Nem tudsz aludni?-lépett mellém Oli.
-Ja semmi.-töröltem le az arcomon éppen legördülő könnycseppet.
-Látom,hogy valami baj van. Mond el!
-Luca lefeküdt Adammel még akkor amikor együtt voltunk.
-És ez miért bánt ? Még mindig őt szereted azok után amiket veled művelt?-kapta fel a vizet egy pillanat alatt és kérdezte ordítva.
-Mi? Te nem vagy normális! Az az állat már kétszer majdnem megerőszakolt. Hogy tudnám szeretni?
-Ha nem szeretnéd,nem lennél ki ennyire.
-Srácok, mi van itt? Valami baj van? Miért ordibáltok?-jött ki a szobájából Ya Ou,Benny és Sziki. 

-Jaj fiúk bocsi! Nem akartunk titeket felébreszteni. 

-Még mindig Adamet szereti.-szólalt meg mögöttem Olivér. Elképedve bámult rám mindenki. 

-Nem! Ez nem igaz! Olivér nem az a bajom. Csak még végig se hallgattad amit mondani akartam,mert mindenre rögtön fel kell kapni a vizet.

-Szerintem jobb lenne ha most leülnétek és szépen,nyugodtan megbeszélnétek ezt az egészet.-adta a tanácsot Ya Ou egy nagy ásítás közepette. 

-Haver igazad van. Bocsi,hogy felébresztettünk titeket.-lágyult meg Oli.

-Semmi baj,de tényleg beszéljétek meg normálisan.-nézett rám és Olira Benny. 

-Rendben.-mosolyodtam el.Mindenki visszaindult a szobájába,mi pedig letelepedtünk a kanapéra és elmondtam amiket Luca mesélt.

-Bocsi,hogy nem hallgattalak végig baba csak nem értettem ezt az egészet.-nézett mélyen a szemembe Oli mikor befejeztem a beszélést.
-Semmi baj. De hogy hihetted azt,hogy még mindig Adammet szeretem?
-Azt hittem amiatt vagy kiakadva,hogy lefeküdtek.
-De tudod,hogy csak téged szeretlek te buta.-bújtam hozzá.
-Én is téged!.-adott a számra egy puszit.-De ezt az SMS dolgot nem értem. Ha nem te voltál akkor mégis ki lehetett?-merengett el a dolgon.
-Nem tudom.-ásítottam el magam.-Majd holnap kiderítek valamit,de most menjünk aludni,mert holnap szükséged lesz az energiádra.Összekulcsoltuk ujjainkat és a szobánkba mentünk. Befeküdtünk a puha ágyba és szorosan egymáshoz bújva elnyomott minket az álom.

Adam

Mikor kicsi voltam nem láttam mást csak egy összedőlt családot, a mi családunkat. Mindennapi veszekedések és pofonok, ivás és drog ez jellemezte a napjainkat. Mikor idősebb lettem az iskolába mindig csúfoltak ami miatt mérhetetlenül ideges lettem és majdnem agyonvertem az egyik piszkálómat. Kicsaptak az iskolából így új iskolát kellett keresnünk. Anyám úgy döntött Anglia egyik eldugott falujából visszaköltözünk szülővárosába, Debrecenbe. Minden jól ment. Új iskola,új barátok és jobb jegyek. Aztán 16 évesen megismerkedtem pár sráccal,akik azt állították tudják mit tettem. Alkut ajánlottak. Ha belépek a bandájukba nem mondják el senkinek.Belementem a dologba,hiszen nem akartam elveszíteni a barátaimat és azt a lányt aki már akkor fontos volt nekem. Sok marhaságot követtem el a banda miatt,hogy megőrizzék a titkom,de aztán ahogy telt az idő kezdtem megszokni a dolgokat amiket műveltem. Inni és drogozni kezdtem,mint apám. 18 évesen  összejöttem azzal a lánnyal akit szeretek,de belekevertem a piszkos ügyeimbe,így a szülei eltiltották tőlem. Hogy visszakapjam szerelmemet megpróbáltam leszokni a piáról és a drogokról, kisebb nagyobb sikerekkel. 19 évesen sikerült bebizonyítanom a szüleinek,hogy nem vagyok olyan rossz ember,mint azt gondolják,így újra együtt lehettünk. 20 évesen együtt felköltöztünk Budapestre minek egyik oka az volt,hogy meneküljek a "bandám" elől.Tervem nem vált be,mert a srácok követtek és ki akartak tálalni szerelmemnek. Ezt megakadályozva újra bandatag lettem. Visszaszoktam a piálásra és a drogozásra. Veszekedtem,megütöttem,bezártam és fájdalmat okoztam annak a lánynak akit szeretek. Aztán jött egy szőke srác és elvette tőlem. De ezt nem hagyom neki. Vissza fogom szerezni Őt,aki az életet jelenti számomra és ha kell a földbe tiprom azt aki ezt meg akarja akadályozni. Minden éjszaka úgy alszom el,hogy visszafogom szerezni és ez így is lesz. Bármi áron. Többször is próbálkoztam eddig sikertelenül,de most nem hibázhatom el,mert valami megváltozott. Van egy társam akivel ugyanaz a célunk. Elszakítani a két hős szerelmest egymástól. A terv megszületett, már csak megvalósítanunk kell. 

18.fejezet-Veszekedések és békülések

Sziasztok! Megérkezett a kövi rész! És még van nektek egy jó hírem! Mivel nemsokára vége van az iskolának,így minden héten szombatonként olvashatjátok a történetet. Ezen kívül nyárra új történet indul aminek főszereplője Ya Ou lesz. Remélem majd ott is velem tartotok. Az új történetről majd még fogok hozni infókat,ha jelzitek nekem,hogy érdekelne titeket a történet. Addig is ne felejtsétek el mostantól minden héten szombaton I Love You! 

xxxFanni

Fanni 

Visszatekintés:

-Ugye nem bántott?-kérdezte. Hangjából lehetett hallani,hogy mérhetetlenül aggódik.Szorosan magamhoz öleltem és válaszra nyitottam a szám,de egy hang se jött ki rajta. Még láttam ahogy Dani egy jó nagyot bemos Adamnek aztán minden elsötétült. 

Mikor újra kinyitottam a szemem 8 aggódó szem párral találkozott a tekintetem.

-Mit tett veled az a rohadt görény?-kérdezte Olivér és látszott rajta,hogy majd szét robban az idegtől.

-Bántott.-mondtam halkan és mélyen a szemébe néztem.

-Azt hiszem jobb lesz ha mi most magatokra hagyunk titeket.-mondta Ya Ou. Mindenki még egy aggódó pillantást vetett rám,majd kimentek a lakásból. Kivéve egy személyt,Mikit. Olivér leült mellém és megfogta a kezem,míg Maykee a fotelben ült és minket bámult.

-El kell menünk a rendőrségre.-törte meg a csendet Olivér.

-Nem. Nem megyek sehova.

-De fel kell jelentenünk ezt az állatot. Nem engedhetem,hogy még egyszer bántson.-emelte fel a hangját.

-Csak nyugalmat szeretnék és azt,hogy elfelejtsem végleg őt és azt amit velem tett vagy tenni akart.-emelkedett az én hang erőm is.

-Addig nem lesz nyugalmad amíg le nem csukják.

-Te tényleg nem érted?!- pattant fel,majd kezdett bele az ordításba Maykee is.-Most nem az lenne a fontos,hogy elmenjetek a rendőrségre. Pihennie kell és nem a te hülyeségeidet hallgatnia. Ha itt lettél volna vele talán nem történt volna meg vele ez az egész. 

-Mert te mindent tudsz igaz?

-Nem. Nem tudok mindent,de legalább vele voltam amikor szüksége volt rám. 

Mi folyik itt?kérdeztem magamtól. Látszott rajtuk,hogy mindjárt egymásnak ugranak. Olivér válaszra nyitotta  a száját,de ekkor közbeléptem.

-Álljatok már le!-förmedtem rájuk.-Azt hiszitek jobb lesz ha itt marjátok egymást? Ami megtörtént megtörtént. Nem tudjuk megváltoztatni.

-Életem mi csak segíteni szeretnénk.-lágyult  meg Olivér és megakart ölelni,de én eltoltam magamtól.

-Értem. Szóval nálatok az a segítség,hogy itt veszekedtek és még a véleményemet sem kérdezitek meg,hogy én mit is akarok. 

-Ne haragudj. Igazad van. Olivér itt hajtogatja a hülyeségeit ahelyett,hogy meghallgatnánk téged.-mondta Maykee és gúnyos mosoly jelent meg az arcán.

-Hogy én hajtogatom a hülyeségeimet?! Neked elmentek otthonról.-ugrott volna újra Olivér Mikinek.

-Fejezzétek már be! Maykee jobb lesz ha most elmész.-fordultam Bátory úrhoz.

-De...

-Nincs de. Kérlek menj el. 

-Rendben. Vigyázz magadra.-jött oda és meg akart ölelni,de ellöktem magamtól. Maykee egy hangos ajtó csapással elhagyta a lakást,de előtte még szúrós szemmel Olivérre pillantott. Lassan a konyha felé indultam,de Oli utánam jött. 

-Gyere hadd segítsek.-mondta kedves mosollyal az arcán. 

-Nem kell segíteni. Boldogulok egyedül is. -válaszoltam csípősen,majd magamban egy elhatározásra jutottam. A hűtőből kivettem magamnak egy joghurtot,majd bicegve a kanapéhoz sétáltam. 

-Baby tudom,hogy haragszol,de beszéljük meg.-mondta Olivér. Unottan egy pillanatra ránéztem,majd nem szólva semmit folytattam az evést.-Azért gondolj bele engem is meg lehet érteni.-folytatta.-Borzalmasan aggódom érted és tudod,hogy csak azt szeretném,hogy neked jó legyen. Tényleg ne haragudj csak még Miki is jól felidegesített. 

Mintha semmit nem is hallottam volna a közös szobánkba mentem és megragadtam Olivér takaróját és párnáját,majd a nappaliban lévő kanapéra dobtam. 

-Ne csináld ezt velem életem-jött utánam a még mindig nyöszörgő Olivér. -Mit csinálsz?-lepődött meg. 

-Álmos vagyok. 

-És minek hozod ki a cuccom?-nézett rám értetlenül. 

-Nem akarok veled aludni. Úgyhogy döntsd el te alszol a kanapén vagy én. 

-Majd alszom én.

-Rendben.-mondtam majd bementem a fürdőbe zuhanyozni. Legalább fél órán keresztül folyattam magamra a vizet és gondolkoztam. Mikor végeztem már a többiek is hazajöttek.

-Jó éjt srácok!-köszöntem el tőlük és bementem a szobámba. Befeküdtem a puha ágyba és megpróbáltam elaludni,de nem ment. Csak forgolódtam és a gondolataim kavarogtak a fejemben. Úgy éreztem hiányzik valami. Talán hiányzott Olivér közelsége és ölelése. Pár perc múlva nyikorogva kinyílt az ajtó és Olivér lépett be rajta a cuccaival a kezében.Gyorsan lehunytam a szemem és úgy tettem mintha aludnék. Lassan becsoszogott,majd befeküdt mellém.

-Tudom,hogy nem alszol.-mondta. Ajkai szinte súrolták fülemet.Kinyitottam az egyik szememet és láttam ahogy engem néz. Arcán óvatos  mosoly ült.Felültem,de nem mondtam semmit csak néztem magam elé a nagy semmibe. Ő is utánozta cselekedetemet és velem szembe ült.Pár másodpercre elvesztem gyönyörű szemeiben,de aztán rájöttem,hogy haragszom rá így inkább elkaptam a tekintetem és a takarót pásztáztam , mintha az olyan érdekes lenne. Kezével állam alá nyúlt és felemelte a fejem így újra szemébe néztem.

-Sajnálom.-mondta.-Csak nagyon féltelek és belehalnék ha bármi baj történne veled. Nagyon fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni,mert szeretlek.
Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Nagyon jól esett amit mondott és ráébredtem,hogy nem tudok rá haragudni. A nyakába borultam és hosszasan megcsókoltam.
-Sokkal jobban tetszik,mint a kanapé.-nevette el magát Oli.-Ugye szeretsz?
-Mindennél jobban.-csókoltam meg újra Most már nem éreztem úgy hogy hiányzik valami,sőt abban a pillanatban mindent tökéletesnek véltem. Szorosan hozzábújtam és éreztem ahogy a szemem egyre nehezebb és nehezebb lett,majd végül a karjaiban elnyomott az álom.  Másnap reggel éreztem ahogy a napfény simogatja a bőröm ami arra késztetett,hogy kinyissam a szemem. Mivel már legalább volt 11 óra,ezért biztos voltam benne,hogy a fiúk már rég próbán vannak,ami kicsit elszomorított. Lassan felkeltem,felöltöztem,majd a konyhába indultam valami reggeli után nézni. Csináltam magamnak bundás kenyeret és éppen hozzákezdtem volna az evéshez amikor csöngettek. Ijedtemben összerezzentem. A tegnapiakból kiindulva nem tudtam mire számítsak. Lassan az ajtóhoz sétáltam amikor egy ismerős hang szólalt meg a másik oldalon.
-Fanni itthon vagy?-hallottam meg barátnőm hangját.Elfordítottam a zárban a kulcsot és kinyitottam az ajtót.
-Szia!-köszöntöttem egy öleléssel és beinvitáltam a lakásba.
-Jaj,ne haragudj! Ugye nem ébresztettelek fel?
-Nem már épp reggelizni készültem. Kérsz valamit?
-Nem köszi. Mizujs?-Megfogtam a kezét és a kanapéhoz húztam,majd leültünk. Nem értettem mi van vele. Idegesnek tűnt mégis látszott rajta,hogy boldog. A szemében azonban még talán a félelem is tükröződött.
-Hát semmi különös. Élem a mindennapi életem,mint ahogy azt tegnap te is láthattad.-nevettem el magam.
-Ugye tudod,hogy a frászt hoztad rám? Mi történt?
-Adam.-csak ennyit mondtam. Látszott rajta,hogy nem érti. Hiszen ő is csak azt az Adamet ismeri,mint a szüleim mielőtt beavattam őket. Azt a kedves,intelligens és felettébb udvarias fiút akit eljátszott. Igaz,hogy Luca nagyon jól ismer és mindig mindent megosztok vele,de ezt akkor még neki sem mertem elmesélni,de most tudtam,hogy ez az a pillanat amikor csak a színtiszta igazságot mondom el neki,hogy megértse ezt az egész kavarodást. Elmeséltem neki részletesen a tegnap történt dolgokról az emlékeim és ő csak elképedve hallgatott.
-Nem. Ez nem lehetett Adam. Ő nem ilyen.Kizárt dolog.-tiltakozott.
-Pedig ez ő. Végig csak játszott velem aztán mikor összeköltöztünk megismertem azt aki valódi Adam. De ezt az egészet hagyjuk is. Borzalmas dolog még most is visszaemlékeznem ezekre a dolgokra és inkább elfelejteni szeretném,úgyhogy inkább mesélj te. Hova szívódtál fel? Egy csomószor hívtalak,de nem vetted fel.
-Igazából ezért jöttem. Mert tudnod kell,hogy borzalmas barát vagyok,de kérlek hallgass végig.-a válaszom csak egy apró bólintás volt,majd folytatta.-Azután az éjszaka után mikor eltűntél én elhagytam az országot. Jobbnak láttam így és kiköltöztem Párizsba. Hónapokon keresztül hazudtam neked,játszottam a tökéletes barátnőt,pedig egyáltalán nem vagyok az. Nagyon sajnálom. Én tényleg nem így akartam ezt az egészet,de megtörtént és sajnos nem tudom az időt visszatekerni,hogy megváltoztassam.-mondta,de ezt már zokogva. Közelebb mentem hozzá és megöleltem. Ekkor még nem igazán értettem vagy csak nem akartam érteni. Egy dolog foglalkoztatott abban a pillanatban. Az,hogy a legjobb barátnőmnek szüksége van rám. Mikor kicsit megnyugodott azonban már biztos voltam mit akar mondani. Nem köntörfalaztam és rákérdeztem.
-Lefeküdtél Adammel,igaz?-mélyen a szemébe néztem és vártam,hogy erre mit reagál.