21.Fejezet - Valamit nem tudok

Hi babies! Megérkezett a legújabb rész ami felvethet bennetek néhány kérdést. De ne aggódjatok ezekre a kérdésekre idővel a válaszokat kaptok.

Kellemes olvasást, várom a véleményeteket hozzászólásban és pipákban is!
Fanni xoxo

Fanni 

Visszatekintés:
Az ajtónak döntött és még közelebb hajolt,így már csak pár centi volt köztünk. Éreztem rajta az alkohol szagot és tudtam,hogy már nem teljesen józan. Szemével tekintetem kereste,majd olyan dolgot akart művelni,
amivel elrontott volna mindent. 

- Te teljesen megbolondultál? - löktem el magamtól ingerülten.

- Ne már! Tudom, hogy te is akarod.

- Hát akkor ezt nagyon benézted, mert én nem akarok tőled semmit és jobb lesz, ha jó messziről elkerülsz! Látni sem akarlak! - dörgöltem orra alá mondandómat. Hátat fordított és sértődötten elkullogott. Bosszankodva kinyitottam az ajtót és minél kisebb zajt csapva a nappaliba vonultam ahol még ment a TV. Azt hittem Olivér nézi, de csalódnom kellett, mert Ya Ou bambult a képernyő előtt félálomban.

- Hát te még nem alszol? - huppantam le mellé az ágyra. Értetlenül körbenézett, majd választ adott kérdésemre.

- Nem tudtam aludni. Olivért merre hagytad?

- Azt hittem itthon van. - vágtam nem épp értelmes képet.

- Mi pedig azt hittük veled van. Ej, merre kószálhat ez a gyerek?! - mosolyodott el, majd egy hatalmasat ásított.

- Erre a kérdésre én is szeretném tudni a választ.

- Nyugi. Most feküdj le aludni holnap pedig majd magától be fog számolni merre járt. - nyugtatgatott Ya Ou elég naivan mégis hallgattam rá. Gyorsan lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba s agyaltam pár percet. Bízom Olivérben. Biztos csak valami dolga akadt. Ha fontos úgyis elárulja. Ezekkel a gondolatokkal próbáltam nyugtatni magam, míg végül akaratom ellenére is lecsukódtak szemeim és mély álomba merültem.

Lágy szellő fújdogálta az arcomat, a nap viszont a hasamat melengette. Az erős fénytől hunyorogva nyitottam ki szememet. Két erős kart éreztem derekamon amitől elmosolyodtam. Óvatosan lefejtettem magamról az ölelő kezeket és halkan kiosontam a szobából. Gondoltam meglepem a srácokat egy kis reggelivel. Szerencsére a meglepés elkészítéséhez mindent találtam a hűtőben amire csak szükségem volt így pillanatok alatt neki is állhattam. Az ötletem az volt, hogy amerikai palacsintát sütök a srácoknak, amit sikeresen végre is hajtottam. Mikor végeztem gyorsan mielőtt még a többiek felébrednek megterítettem. A finom illatok megtették a hatásukat, mert miután teljesen elkészültem pár perc múlva óriási mosollyal az arcukon megjelentek a fiúk, Olivért kivéve.

- Mik ezek a fenséges illatok? - kérdezte Ya Ou.

- Reggelit csináltam. Remélem ízleni fog.

- Egy angyal vagy! Köszönjük! - ölelt meg Sziki és egy puszit nyomott az arcomra.

- Ti nyugodtan álljatok neki, én addig szólok az álomszuszék barátotoknak.

Válaszuk csak egy bólintás volt, majd nekiláttak a reggelijüknek. A szobánkban mentem és leültem alvó szerelmem mellé az ágyra. Pár percig csak mosolyogva néztem, ahogy szunyókál, majd kezemet végig simítottam az arcán. Közelebb hajoltam hozzá és egy puszit nyomtam szájára. Ekkor elmosolyodott és közelebb húzott magához, de csak ekkor nyitotta ki a szemét.

- Ezt minden reggel bevezethetnék. - puszilt bele a hajamba.

- Sajnálom Mr. de annak ára van. - nevettem fel és mellkasára feküdtem.

- És mégis mi?

- Hát például ez. - adtam puszit nyakára és arcára. - Vagy ez. - nyomtam csókot édes ajkaira.

- Ez egész jól hangzik. - villantotta meg édes vámpírfogait, amire felnevettem.

- Hol voltál tegnap este? - kérdeztem rá, ami már tegnap éjszaka óta fúrta az oldalamat. - Meg akartalak várni,de aztán elaludtam. Mikor jöttél meg?

- Hát... Öhm... Mondtam, hogy későn jövök.

- Tudom, de nem gondoltam, hogy ilyen sokáig maradsz.

- Eriknél voltam. Beszélgettünk meg ilyesmik és észre se vettük, hogy elrohant az idő. - mondta ki lassan a szavakat, majd beleszagolt a levegőbe. - Mi ez az isteni illat? - terelte a témát.

- Reggelit csináltam nektek. Szerintem, ha szerencsénk van még maradt egy kicsi.

- Na akkor siessünk. - kapott karjaiba. A konyhába cipelt, majd lerakott így végre talajt érezhettem a lábam alatt. Leültünk mi is reggelizni és közben beszélgettünk, hogy ki mit fog csinálni délelőtt, mert ma a fiúknak később kell csak bemenni próbára. Ya Ou és Barbi elmennek egyet sétálni a városba, Benny átmegy Pannához, Szikiék pedig elvállalták, hogy elmennek bevásárolni.

- És ti mit fogtok csinálni? - kíváncsiskodott Feng.

- Nekem vissza kell mennem a kórházba, hogy megvizsgálják javult-e a lábam állapota.

- Én pedig elkísérem. - húzta ki magát Oli és átkarolta a vállam. Még beszélgettünk kicsit, majd mindenki elindult a saját dolgára. Épp valami ruhát kerestem a szekrénybe egy száll melltartóban, amikor két erős kart éreztem  körbefonódott a derekamon, és az illető apró puszikkal hintette be a hátam és a nyakam.

- Mit csinálsz? - nevettem fel és szembefordultam vele. Derekát az enyémnek nyomta és vadul lecsapott ajkaimra. Szívesen viszonoztam minden csókját. Lassan váltunk el egymástól, ugyanis tüdőnk levegőt kívánt. Homlokát fejemnek döntötte és én elvesztem a szemeiben, mint minden egyes alkalommal. 

- Arra gondoltam, -szólaltam meg miközben szaporán vettem a levegőt - hogy megtaníthatnál gitározni.

Olivér arcán egy pillanatig meglepődés tükröződött, majd elmosolyodott.

- És ez, hogy jutott az eszedbe kicsim? - kérdezte kíváncsian miközben a hajamat piszkálta.

- Mivel most úgyse csinálhatok jóformán semmit és ezért rengeteg a szabadidőm, az jutott az eszembe, hogy megtanulhatnék gitározni. Ugye megtanítasz? - néztem rá kiskutya szemekkel, mint egy gyerek.

- Neked, hogy lehetne nemet mondani? -nevetett fel. - Ma meg is kaphatnád az első gitár leckét baba.

- Köszi! - ugrottam a nyakába. - De most már készülődjünk, mert nem akarok sokáig a kórházba lenni.

A kórházban töltött idő elég keservesen telt és nem a legkedvesebb pillanataim közé sorolnám. Nagyon sokat kellett várnunk és amúgy is a hideg rázott a helytől. Az orvosnak azonban sikerült elérnie, hogy kicsit jobb kedvre derüljek. Közölte, hogy többet kéne pihentetnem a lábam és akkor kevesebb, mint egy hónap alatt jobb lesz a lábam, mint volt. Megköszöntük a doktornak a jó híreket, majd kocsiba ültünk és elindultunk hazafelé.

- Jobb kedved van kicsim? - kérdezte Olivér és kezét a combomra helyezte.

- Igen. Alig várom már, hogy leteljen ez az egy hónap. Addig alig tudok bármit is csinálni és még titeket se mehetek el megnézni. - mikor ezt kimondta sikeresen újra elment a kedvem mindentől.

- Ugyan már. Most nem az a legfontosabb, hogy eljössz-e vagy sem, hanem, hogy minél előbb rendben legyen a lábad. Nem kell aggódnod attól még, hogy nem leszel ott tudni fogjuk, hogy szurkolsz nekünk. - kulcsolta össze ujjainkat és egy pillanatra rám pillantott, hogy nyomatékosítsa mondanivalóját. - Ha már teljesen jól leszel, az első sorban fogsz drukkolni. Rendben?

- Rendben.

- Akkor gyere!

Kiszállt a kocsiból és pillanatok alatt mellettem termett és kinyitotta a kocsi ajtaját. Kikászálódtam én is és közben rámosolyogtam. Viszonoztam mosolyomat és összekulcsolta ujjainkat.

- Imádom, ha mosolyogsz! - jegyezte meg.

Beszálltunk a liftbe és vártuk, míg felértünk a mi emeletünkre. Miközben "utaztunk" Olivér szorosan magához ölelt és valami ilyesmit suttogott a fülembe: Én mindig itt leszek neked és megvédelek! Értetlenül pillantottam rá, de kerülte tekintetem. Annyiban hagytam a dolgot, nem akartam most még ezzel is piszkálni, mert láttam valami nincs rendben és az sokkal jobban nyomasztja.

Az ajtóhoz értünk és be akartam nyitni, de az ajtó zárva volt.

- Úgy látszik előbb hazaértünk, mint a többiek. - mosolyodott el Oli, de ez a mosoly nem volt őszinte, inkább erőltetett, ami eléggé megrémített. - Mit szólnál, ha amíg nem jönnek meg a többiek megismerkednél a gitárommal?

- Jól hangzik.

Hátunk mögött lépteket hallottunk és Olivér intett egyet az érkezőnek. Megfordultam és arcomra fagyott a mosoly. A tegnap este után nem sok kedvem volt még az illetőre nézni sem. Megmondtam neki, hogy hagyjon békén, ne keressen azonban mégis ott volt. De miért? Nem voltam elég világos? A tegnapiak után még mit akar?

- Hello, haver! Mizu? - kérdezte Maykeetól Olivér miközben lepacsiztak.

- Semmi különös. Azonban a gyönyörű barátnőddel beszélni szeretnék.

- De nekem ehhez semmi kedvem. - válaszoltam csípősen.

- Oké. Szerintem én bemegyek és előszedem a gitárom, ti pedig beszélgessetek. - biccentett a szőkeség az ajtó felé és bement. Én is utána akartam indulni, de Maykee nem engedte. Az ajtónak támaszkodott így az ajtót nem bírtam kinyitni.

- Engedj már be! - förmedtem rá.

- Nem! Tudom, hogy tegnap nem voltam teljesen józan, sőt és azzal is teljesen tisztába vagyok, hogy valami rosszat tettem és megbántottalak vele. De miután leültünk tévézni képszakadás. Nem emlékszem mit mondtam vagy tettem. Csak annyit szeretnék, hogy áruld el miért haragszol, hogy megtudjam mivel rontottam el már rögtön az elején a barátságunkat.

- Igen?! Tényleg erre lennél kíváncsi?! - kérdeztem flegmán, egy pillanatra sem ráemelve tekintetem. - Majdnem megcsókoltál, miközben tudod, hogy nem lesz köztünk soha semmi és most már barátok sem leszünk. - emeltem fel hangomat, de az utolsó pár szónál elcsuklott a hangom és a sírógörcs kerülgetett. Mély levegőt vettem, hogy visszatartsam a sírásom és folytattam. – Elmondtam, amit akartál. Csak ugyanazt tudom mondani, amit tegnap, de mivel nem emlékszel, megismétlem. Hagyj békén és kerülj el!

Maykee csak bámult maga elé. Nagyon megbántottam, de nem érdekelt. Azt hittem ő más, mint az eddigi fiú barátaim, hogy ő nem fog az első lehetőséget megragadva elrontva a barátságunkat azzal, hogy olyat tesz amit én nem akarok. Úgy látszik tévedtem.

- Beengednél végre?

Még egy utolsót rám pillantott, majd olyan arckifejezéssel, mint akiben egy világ dőlt össze elment. Ekkor elkapott a mérhetetlen szomorúság. Azért amit mondtam neki, ahogy megbántottam és talán azért is, mert csak ekkor jöttem rá, hogy ellöktem magamtól azt az embert, aki pár nap alatt fontos lett nekem. Engedtem, hogy könnyeim legördüljenek arcomon. Mikor sikerült összeszednem magam bementem a lakásba, egyenesen a nappaliba. Szipogva a kanapéra ültem és bámultam ki az ablakon.

- Na, azt hiszem felkészültem a tanításra - jött ki Olivér a szobánkból mosolyogva, de amint megpillantott arca elkomorodott. - Mi történt? Mi a baj?

Leült mellém és átkarolta vállam ezzel is közelebb húzva magához. Nyakhajlatába temettem fejem és nem szóltam semmit. Pár percig meg se mozdultunk csak hallgattuk a csendet és egymás szívverését. Hirtelen felemeltem fejem és Olivérrel szembefordultam. Kíváncsian fürkészte arcomat.

- Összevesztünk Mikivel. Nagyon megbántottam és olyan dolgokat vágtam a fejéhez, amit nem akartam.

- Jajj, kicsim. Ne aggódj ezen! Ki fogtok békülni, Miki nem haragtartó. - ölelt magához. Ölébe kapta a gitárt és egy dallamot kezdett el játszani, miközben egy mondatot ismételgetett: Smile beautiful girl! Akaratom ellenére is elmosolyodtam, majd elnevettem magam.

- Én is megpróbálhatom? - ültem le a földre, hogy más szemszögből nézzem mesterem.

- Gyere! Megmutatom, hogy kell.

Kezembe adta a gitárt és kezemet kezdte el igazgatni. Hogy tartsam, mit hogy fogjak meg és hasonlók. Újra megmutatta a dallamot és utána lassan is, hogy lássam mit, hogy csinál, én csak mosolyogva figyeltem tanítómat. Nagyon belemerültünk a gitározásba, így még azt is alig vettük észre, hogy a többiek hazajöttek.

*2 héttel később*

Ismét péntek van. 2 hét telt el eseménytelenül. A srácok sokat készülnek a műsorokra és céljuk  megdönteni a csapatok rekordját.  Luca visszament Párizsba, ami kicsit elszomorít. Nagyon hiányzik. A lányokkal ismét sok időt töltök együtt. Amikor pedig nincsenek velem Olivér gitárján játszom. Maykeetól nap, mint nap kapok SMS-t de nem válaszolok rá. Azt hiszem nincs mit mondanom neki. Olivér néha elég furcsán viselkedik, ami eléggé frusztráló. Olyan, mintha valamit titkolna. A lábam egyre jobb kezd olyan lenni, mint rég és a holnapi showra már az orvos is engedi, hogy elmehessek.

Reggel mindannyian korábban keltünk. Kivételesen a lányok is nálunk aludtak. Megbeszéltük, hogy elmegyünk valahova kávézni. Mivel csak Oli és én nem voltunk még kész, ezért a többiek elindultak. Éppen az egyik kedvenc pólómat kerestem. Véletlenül levertem Olivér nadrágját, amiből egy cetli esett ki. Kezembe vettem az apróra összehajtogatott papírt és kinyitottam, de lehet, hogy sokkal másabb lett volna minden, ha nem így cselekszem. A fecni szórólap darabja volt, aminek egyik oldalát egy club logoja díszelgett. Ez a club nem messze volt attól a helytől ahol régen Adammel laktam. Az exem törzshelye volt. Mindig odajárt bulizni, inni, és ha kellett engem is magával rángatott. Mikor ez eszembe jutott rosszat sejtetten. Megfordítottam a szórólapdarabot, amin nagy betűkkel egy név volt ráírva alá pedig egy telefonszám és egy kis üzenet:

„Ha máskor is meg akarod ismételni ezt a csodás estét csak hívj!”

A Dettinek nevezett lány még egy dátumot is ráírt amit rögtön be tudtam azonosítani. Aznap este mikor Olivér olyan későn jött haza. Ezek szerint hazudott. Nem Eriknél volt, hanem valami lotyóval. Képes volt belehazudni a szemembe.

Felpattantam a földről és a nappaliba rohantam ahol Olivér rám várva nézte a TV-t. Az ölébe dobtam a cetlit és halál nyugodtságot tettetve csak ennyit kérdeztem:

- Mégis ki az a Detti?