9.fejezet-Visszatért az emlékezetem

Sziasztok!Lett a blogomnak egy külön csoportja.Itt értesülhettek mindenről ami ezzel kapcsolatos.

Csoport:https://www.facebook.com/groups/260049220824279/

Fanni 

Visszatekintés: 

-Robi szeretném neked bemutatni a barátnőmet,Fannit.

-Örülök,hogy megismerhetlek-mosolygott rám Robi.Most, így visszagondolva nem is tudom mi miatt izgultam.Robi egy nagyon kedves és aranyos ember.Sokat beszélgettem vele és azt is megengedte,hogy ott maradjak a próbán.Nagyon jó volt.

Este átjöttek a lányok.Együtt elmentünk moziba,nagyon jól éreztük magunkat.Ma a lányok is itt aludtak,így miután hazaértünk mindenki bevonult a saját szobájába.

-Olyan jó volt ez a nap-dőlt le Oli az ágyra és az ölébe húzott.Nagyon fáradtak voltunk így gyorsan elaludtunk egymás karjában.

Reggel kipattantak a szemeim.Lehámoztam magamról szerelmem ölelő karját és felültem.Sokáig néztem milyen édesen alszik,de megszólalt a hasam,hogy kéne valamit enni.Felkászálódtam az ágyból és felvettem miki egeres pulcsiját, majd elindultam a konyhába.Kerestem a nutellát,amikor két kar fonódott a derekam köré és a nyakamat kezdte csókolgatni.

-Jó reggelt, édes-megfordultam és egy csókot adtam neki.

-Neked is-ölelt szorosan magához-Miért nem ébresztettél föl?-nézett rám kicsit szúrós szemmel.

-Mert olyan édesen aludtál-mosolyogtam.

-Én mindig édes vagyok-húzta ki magát.

-És szerény is.-nevettem el magam.

-De így szeretsz, nem?-mosolygott rám.

-Méghozzá mennyire.-csókoltam meg.

-Jó reggelt, gyerekek-jöttek ki Szikiék.

-Nektek is.-mosolyogtam.Pár perc múlva kijöttek a többiek is, ezért együtt reggeliztünk.Reggeli után a lányok hazamentek, a fiúk pedig próbára,így otthon maradtam egyedül.Elhatároztam,hogy egész nap nem fogok csinálni semmit csak Tv-zni.Ez a terv be is vált ebédig.Éhes lettem, ezért összedobtam egy kis tejberizst és az ebéddel a kezembe visszaültem a képernyő elé. Pont elaludtam volna, amikor megcsörrent a telefon.A képernyőn egy név villogott.ANYA.Hirtelen nem emlékeztem,hogy is nézett ki és a kis kori emlékeimre sem.Betudtam annak,hogy még biztos az amnézia miatt.Felvettem a telefont.

-Szia kincsem!Ne haragudj,hogy eddig nem hívtalak.Milyen Budapest?Meg vagytok Adammel?-csendült fel egy ismerős hang és kezdtek visszatérni az emlékeim is.De egy valami még mindig nem ugrott be.Ki azaz Adam?Anya meg se várta,hogy válaszoljak,kérdezősködött tovább.-Lucy hogy van?

-Szia Anya!-mondtam nagy nehezen.

-Valami baj van?-kérdezte ijedt hangon.

-Jaj dehogy is.Minden rendben.-próbáltam megnyugtatni,mert nem mertem bevallani neki,hogy nem emlékszem.

-Akkor jó.-lehetett hallani ahogy elmosolyodik.-Hogy tetszik Budapest?

-Nagyon szuper.-még legalább egy órán keresztül beszélgettünk.Mesélt arról milyen otthon az élet és mi történt mostanában a családdal.Vagy ezerszer  elmondta mennyire hiányzok nekik.Elhatároztam,hogy minél előbb meglátogatom őket és azt is, hogy kiderítem, kik azok a Lucy és Adam, akiket anya annyiszor emlegetett.

-Ne haragudj kincsem de mennem kell.A tesóid már várnak.Puszi-és már le is tette a telefont.A beszélgetés után babrálni kezdtem a telefonomon.Képeket,telefon számokat,üzeneteket nézegettem.Hirtelen megakadt a szemem egy telefonszámon.LUCY.Megnyomtam a zöld gombot.Kicsöngött.

-Szia Fanni! Merre vagy, tudod hogy aggódtam érted?Mért nem hívtál előbb vagy írtál volna egy sms-t.-esett nekem a lány.Kiejtettem a kezemből a telefont és mint egy villanás beugrott minden.A költözés,a barátaim,az együtt töltött nyarak és minden.Az a bizonyos éjszaka is beugrott.A könnyeim megeredtek és nem tudtam abbahagyni.Sokáig sírtam.Egyszer csak kattant a zár és...........

Olivér

Reggeli után elmentünk próbára.Ma is nagyon kimerítő volt.Az egyik szünetben Robi odajött hozzám.

-Nagyon aranyos barátnőd van.-mosolygott.

-Tudom.-húztam ki magam.Még beszélgettünk egy kicsit, majd folytatódott tovább a nehéz munka.

El se akartam hinni,hogy végre hazamehetek és vele lehetek.A fiúk elmentek boltba, így csak kettesben lehetünk.Hazaértem,ledobtam a cuccom és bementem a nappaliba.Ő ott feküdt a kanapén és sírt.Odarohantam hozzá.

-Mi a baj?-kérdeztem ijedten.Nem válaszolt csak még jobban sírni kezdett.Az ölembe húztam és a hátát simogattam.Kezdett megnyugodni.Végül csak annyit mondott:Emlékszem.Az ölembe kaptam és bevittem a szobánkba.Ő már nem sírt csak szipogott.Befektettem az ágyba és bebújtam mellé,Ő a mellkasomra hajtotta a fejét és nemsokára elaludt.