2015. május 9., szombat

28. Fejezet – A cetli írója

Sziasztok!
Gondolom észrevettétek, hogy mostanában sem résszel nem érkeztem, sem életjelet nem adtam magamról, emellett a blogra sem tudtatok felnézni. Az ok azonban teljesen egyszerű. Az eltűnésem a egy soproni kirándulásnak és egy Erdélyben töltött iskolai kirándulásos hétnek  köszönhető ( ahonnan tegnap jöttem meg ). Emellett gondolom az is szemet szúrt nektek, hogy a blog designja teljesen megváltozott. Sem a cím, sem a női főszereplő nem egyezik az eddig megszokottal, aminek az az oka, hogy úgy gondoltam így itt az ideje annak, hogy változtassak. Hogy őszinte legyek sem a cím, sem az előbb említett karakter nem tetszett már elég rég óta szóval itt volt az ideje lecserélni. Aki gondolja nézzen be a szereplők menüpontba ( itt ) mivel ott is történt néhány apróbb változtatás.Ennyi lettem volna. Remélem nem untátok nagyon. Jó olvasást!


Fanni
Visszatekintés:
Nem figyelve kérdésére összeillesztettem kezembe a darabkákat és átfutottam a sorokat. A második szónál azonban megakadt a szemem. A sejtésem beigazolódott.
– Mit találtál? – lépett közelebb a szőkeség és oldalról átölelte derekam.
– Tudom ki a fenyegető. – emeltem rá tekintetem.

– Mi történt? léptek be a lányok. – Minden rendben?
– Fanni tudja ki írta a cetlit – nézett fel Olivér egy pillanatra miközben szorosan magához ölelt.
Néma csendben a nappaliba vonultunk és a többiek magyarázatot követelve néztek. Le akartam ülni a kanapéra azonban Szöszi az ölébe húzott és vállamra döntötte fejét. Nem igazán tudtam, hogy is kezdjek bele ebbe az egészbe, hiszen semmilyen kézzel fogható érvem nem volt. Ezek csak sejtések.
– A srácot Martinnak hívják – fogtam hozzá mégis. – Egy évvel fiatalabb, mint én. Adam itt Pesten ismerte meg, elmondása szerint, de már nem hiszem, hogy igazat mondott. Sokszor buliztunk együtt, kedves srácnak tűnt. Igazából nem vagyok biztos abban, hogy tényleg ő volt, de a cetli írója úgy kezdte a levelet, hogy drága Angyalom – idéztem. – Ő is mindig így hívott, mondván én vagyok Adam védőangyalkája.
A visszaemlékezésre egy apró mosoly kúszott arcomra. Voltak jó emlékeim abból a korszakomból is és a múltamat sem akarom letagadni, hiszen az formál azzá, aki leszek. És ha úgy nézzük, ha az egész nem történik meg akkor a sikátorban, most nem lennék itt. Nem lennének ilyen barátaim és Szöszim se.  Nem lehetnék részese ennek az egész kavalkádnak, ami az életem részévé vált pillanatok alatt.
– Valamit én akkor sem értek – szólalt meg Ya Ou a fejét vakargatva. – Ha tényleg ez a csákó volt, akkor mégis, hogy tudta meg, hogy Olivér beavatott téged ebbe az egészbe vagy, hogy nem tudod, ki küldte az üzit?
– Ez nekem se áll össze. Lehet, hogy valaki elmondta neki.
– Szerinted valaki infót szivárogtat? – nézett full komolyan Sziki.
Nem bírtuk ki és kinevettük szegényt.
– Haver, ez nem valami FBI-os film – röhögött Bence.
– Tudod, hogy gondoltam, Vavra – nézett szúrós szemmel barátjára Peti.
– Amúgy nem biztos, hogy hülyeséget mondasz – mondtam ki a véleményem. – Talán tényleg valaki elmondta mindezt neki.
– Akkor már csak egy kérdés van. Mégis ki?
– Fogalmam sincs. Ti nem lehettek, hisz még csak nem is ismeritek. Másnak pedig nem hiszem, hogy elárultam volna.
Mindenki gondolkodni kezdett. Bence jobbra-balra járkálva agyalt. A többiek a kanapén csinálták ugyan ezt. Olivér a nyakamat kezdte puszilgatni. Odafordultam hozzá és mosolyt erőltettem arcomra. Viszonozta mosolyom és egy puszit adott a számra.
– Megoldjuk – suttogta ajkaimra.
– Azt hiszem, tudom – törte meg a csendet végül Bence. – A párizsi barátnődnek, azt hiszem Lucának nem mondta el ezt az egészet?
– Mi? Te azt hiszed, hogy a legjobb barátnőm képes lenne elárulni?
– Nem. Egyáltalán nem ezt akartam mondani – tiltakozott. – Csak arra akartam utalni, hogy neki is elmondtad, nem?
– Igazad van. Ő tudott mindenről.
Ekkor Olivér a fülemhez hajolt. Pár másodpercig nem szólt semmit, majd egy nagy sóhaj után fülembe suttogta:
– Kincsem, azért gondolj bele! Rajta kívül senki más nem tudott erről az egészről semmit és abba a társaságba anno ő is beletartozott. Milyen más magyarázat lenne erre az egészre?
– Ezt nem hiszem el! Hogy lehetsz ekkora tuskó? – csattantam fel idegesen és kipattantam öléből. – Ő a legjobb barátnőm.
– A legjobb barátnőd, aki lefeküdt a volt barátoddal, amikor még együtt voltatok – dörmögte az orra alatt.
–  Bunkó paraszt! – vágtam fejéhez és távoztam.
Egyenesen a szobánkba rohantam és az ágyra vetettem magam. Fejem a párnába temettem és mély levegőket véve próbáltam lenyugodni. Hogy mondhatott ilyet? Hogy lehet egyáltalán ekkora bunkó? Ismerem a barátnőmet. Ő nem tenne ilyesmit. – bizonygattam magamnak és elhatároztam, hogy felnyitom a szemét arra, hogy nekem van igazam. Keresni kezdtem a telefonomat, miközben az ajtóban megjelent Olivér. Háttal nekitámaszkodott a falnak és figyelte mit csinálok. Lassan frusztráltságomban már az egész helyiséget feltúrtam a keresett tárgy azonban sehol nem bukkant elő.
– Baba, nem rosszindulatból mondtam. Egyszerűen csak szeretném megtudni ki az a rohadék, aki szórakozik velünk.
– Miért szerinted én nem? Szerinted én élvezem ezt az egészet? – förmedtem rá.
– Én egyáltalán nem ezt mondtam. Na, gyere ide!  – tárta szét karjait. – Nem akarok megint emiatt veszekedni.
Pár pillanatig hezitáltam, hogy megöleljem e. Igaza van abban, amit mondott, de akkor is bunkó volt. Igen a Luca követett el hibákat, de ki nem? De nem akarok veszekedni. Folytonosan ezt csináljuk mostanában és erre megy ki ez az egész játok. Azt akarják, hogy a végén szétmenjünk.
– Sajnálom – vetettem végül karjaiba magam. – Nem akartam veszekedni. Csak nem akarom elhinni, hogy a legjobb barátnőm képes lenne arra.
– Ez még nem biztos. Ez csak egy eshetőség. – ölelt szorosabban és belepuszilt a hajamba.
– A legésszerűbb. – motyogtam az orrom alatt.
– Derítsük ki!
– Köszönöm, hogy itt vagy nekem! – néztem fel rá. – Egyedül nem bírnám ki ezt az egészet.
– Nem hagylak cserben. Én mindig itt leszek neked! – tapasztotta ajkát számra. – Mit kerestél az előbb?
– Csak a telefonom. Fel akartam hívni Lucát.
– A konyhában van, te okos. – nevetett.
Sietősen elhagytam a szobát és az említett helyiségbe mentem. A srácok a tévét bámulták, de mikor megláttak kérdőn néztek rám.
– Majd mindent elmondunk – mondtam és már el is tűntem.
A készülék tényleg ott hevert a pulton, ahol hagytam. Felkaptam onnan és  miközben tárcsáztam a számot  a szobába indultam. Becsuktam magam mögött az ajtót és leültem barátom mellé. Szöszi átkarolta a vállam. Kicsöngött.
– Szia! Nincs egy kicsit késő, te leány? – hallottam meg barátnőm hangját a vonal túlsó végén.
– Ugye nem ébresztettelek fel?
– Nem nyugi! De mi történt, hogy ily’ késői órán hívtál?
– Nem hívhatom fel a barátnőmet csak úgy ok nélkül? – kérdeztem nevetve miközben próbáltam időt nyerni magamnak, hogy kitaláljam, hogy is kérdezhetek rá erre az egészre.
Fogalmam sem volt, hogy tehetném meg ezt úgy, hogy ne bántsam meg, ha mégse tett semmit. Erre mégis, hogy lehet udvariasan rákérdezni ? Annyi fajta variációt pörgettem végig az agyamba pillanatokon belül, de csak annyit értem el vele, hogy rájöjjek, ezt nem tudom úgy megoldani, ahogy akartam. Mindenképp haragudni fog, hogy felmerült bennem ez a kérdés, de tudnom kell.
– Hahó. Itt vagy még? – kérdi Luca ezzel visszarántva a jelenbe.
– Igen. Bocsi. Kérdeznem kell valamit.
– Rendben, de ne legyen túl nehéz, álmos vagyok. – nevetett.
– Tartod a kapcsolatot valakivel a régi bandából? Martinnal esetleg?
– Nem azt az időszakot lezártam. Már nem igazán tartom a kapcsolatot senkivel Magyarországról rajtad és a szüleimen kívül.
– És esetleg régebben? – próbálkoztam tovább.
– Nem hiszem. De mi ez a nagy kérdezősködés? Baj van?
– Nem csak kíváncsi voltam – hazudtam.
– Bár, hogy most mondod… – gondolkodott el egy pillanatra. – Talán egy hete rám írt Martin unokatestvére, Kevin.
Erre a mondatra kihangosítottam a telefont, hogy Olivér is mindent hallhasson és megfeszült izmokkal vártam, mit mond majd Luca.
– És mi történt? – faggattam.
– Semmi különös. Kérdezgetett erről, arról. Mondta, hogy nem látott mostanában, meg, hogy szívesen összefutna velünk.
– Velünk? – ismételtem meg kérdőn az utolsó szót.
– Aha. De mondtam neki, ha esetleg nincs kedve repülőre pattanni, akkor velem elég nehezen találkozna. Ja és érdeklődött arról, hogy hogy vagy, meg hasonlók.
– Mondd, hogy nem mondtad el neki, amiket én meséltem neked! Ugye nem?! – emeltem fel kicsit a hangom.
– Hát…
– Luca! – rivalltam rá. – Azokat azért mondtam el, mert megbízom benned, mert a legjobb barátom vagy. Nem pedig azért, hogy tovább add egy srácnak akivel össz-vissz kétszer futottál össze, nem mellesleg, pedig a barom exem egyik haverja.
– Tudom. És sajnálom, tényleg! Nem volt szándékos, de ismersz, van, hogy nem bírom befogni a szám. Ne légy rám mérges annyira!
– Ha máskor nem bírod befogni a szád inkább, menj el máshová vagy találj ki valami mást! – javasoltam. – Többször ne forduljon elő, kérlek!
– Nem fog. Biztosíthatlak róla – ígérte és egy hatalmasat ásított. – De mi történt? Valamit nagyon elcsesztem?
– Holnap felhívlak Skype-on és mindent elmesélek, de most menj aludni! Hallom, hogy mindjárt elalszol. Jó éjt!
– Oké. És még egyszer ne haragudj! Neked is! Szia! – köszönt el és bontotta a vonalat.
Egy hatalmasat sóhajtottam és elfeküdtem az ágyon. Olivér mellém heveredett és egy puszit adott hajamra, majd különböző alakzatokat rajzolgatott ujjával a hátamra.
– Akkor, Ügy lezárva?
– Ügy lezárva!

***

Reggel korán ébredtem. Vagy legalábbis azt hittem. Rettentő álmos voltam, de mivel egész éjszaka alig tudtam valamennyit aludni, inkább felkeltem. Óvatosan kimásztam Oli mellől és lábaimat a földre tettem. Pár pillanatig csak kómásan bámultam magam elé, majd felálltam, de abban az iramban vissza is huppantam helyemre. Forgott velem az egész világ és nagyon rossz közérzetem volt, de nem igazán foglalkoztatott. Biztos csak az alváshiány. – jegyeztem meg magamnak és összeszedve magam újra talpra álltam, ezúttal sikerrel. Lassan kiballagtam a konyhába, hogy valami meglepit készítsek Szöszimnek. Helyet foglaltam az egyik széken és azon kezdtem el gondolkodni, mivel lephetném meg, de nem igazán tudtam agyalni, hiszen valami teljesen máson kattogtam. A gofri volt az első dolog, ami először eszembe jutott, ezért neki is álltam a finom ötletem elkészítésének, miközben a gondolataimat nem bírtam elterelni azokról a dolgokról, amik miatt aludni sem tudtam az éjjel. Végig azon járt az eszem vajon Adamnek köze van ehhez az egészhez? És ha igen mégis mi haszna belőle? Még mindig azt hiszi, visszamennék hozzá? Ezek az elképzelések kavarogtak a fejemben és próbáltam megérteni, vajon volt barátom mit is akar elérni. Közben valaki mögém lopódzott és átölelte a derekam. Annyira nem számítottam rá, hogy ijedtem felsikoltottam, de egy nagy tenyér betapasztotta számat.
– Csak én vagyok fordít magával szembe Oli.
– Jesszusom! Normális vagy? A frászt hoztad rám! – tettem szívemre a kezem és kapkodtam a levegőt a hatás kedvéért.
– Ne haragudj. Azt hittem hallod, hogy jövök. – magyarázkodott, de arcán egy pimasz mosoly jelent meg.
– Tudtad, hogy nem figyelek, igaz? – néztem rá szúrós szemmel, mire ő elnevette magát. – Jól van, Patocska. Visszakapod te ezt még! – esküdtem bosszút.
– Hűha! Most aztán megijedtem – vágott ijedt képet és meg akart ölelni.
– Nana, akit ijesztgetünk, azt nem ölelgetjük. És a reggelimből sem kapsz – kaptam fel a tányért, amin az elkészült gofrik voltak.
– Na, csak egy picit! – próbált venni egyet, de elrántottam előle a tálat.
– Sajnálom! Gondolkoztál volna előbb.
Leraktam a tányért az asztalra és mikor Olivér venni akart, mindig elé álltam. Egy ideig csak nevetve díjazta, amit csinálok, de mikor rájött, hogy komolyan gondolom ő is bekeményített. Egy óvatlan pillanatban elkapta derekam és arrébb rakott pár centit, miközben megkaparintotta a finom reggelit.
– Hé! Mondtam, hogy nem kaphatsz! – szomorodtam el, hogy tervem meghiúsult.
– Kincsem, én mindig elérem azt, amit akarok.
– Milyen kis szerény valaki.
– Soha nem tagadtam. – nevetett és közelebb húzva magához.
Pár pillanatig csak a szememet, majd a számat nézte, majd lecsapott ajkaimra. Először lágyan csókolt meg, majd egyre hevesebben. Kezemet fedetlen mellkasára helyeztem. Éreztem, ahogy szíve egyre gyorsabban és gyorsabban dobban meg. Az ő kezei is vándorolni kezdtek egyenesen fenekemre. Gyengéden belemarkolt, amire egy halk nyögés hagyta el számat. Tettemre belemosolygott csókunkba. Egy hirtelen mozdulattal felkapott és az asztalra ültetett.
– Mi lesz, ha a srácok kijönnek?  – kérdeztem mikor Szöszi a nyakamat kezdte el puszilgatni.
– Nincsenek itthon. Az egész lakás csak a miénk. – informált egy perverz mosoly keretében.
– Ez nagyon jól hangzik. – viszonoztam mosolyát és újra megcsókoltam.
Lassan szőke tincsei közé vezettem kezem és lágyan meghúztam, mire egy férfias morgás volt a reakció. Lábaimat dereka köré fontam és még közelebb vontam magamhoz. Újra nyakamat kezdte el behinteni apró puszikkal, majd szívogatni kezdte az érzékeny bőrfelületet. Ekkor azonban megszólalt Olivér telefonja.
– Ilyen nincs. – dörmögte barátom, de nem hagyta abba, amit csinált.
– Fel kell venned. – sóhajtottam, miközben legbelül nem akartam, hogy itt hagyjon. – Lehet, hogy fontos.
– Ennek is ekkor kell megszólalni. – lépett el tőlem Oli és szitkozódások közepette a csörgő készülékért ment.
Mint később kiderült Ya Ou hívta azért, hogy nekünk is szóljon, hogy ma csak később kell bemenniük, így használjuk ki az időt. Olivérrel kitaláltuk, hogy menjünk el sétálni. Ő kivonult a konyhából, hogy felöltözzön, én elmosogattam. Miközben ezt tettem, az ötlet meg is született a fejemben, hogy tudnám megviccelni.
– Kincsem, én már kész vagyok. Készülődj te is. – jött a konyha felé pont, ahogy azt elterveztem. – Kicsim?
Mikor belépett a helyiségbe előugrottam rejtekhelyemről, ám ahelyett, hogy megijedt volna a székeknek lökött.
– Mégis mi van veled? – ordítottam rá.

2 megjegyzés:

  1. na,szóval itten vagyok:D
    nagyon jó lett az új rész:3 jó,hogy keverednek benne a különféle érzelmek:) meg a végén az a hülyülés aztán a telefonmegzavarás :D már sejtem h mi lesz,már rájöttem :* rem. jóra is gondolok :'D
    ölelés

    VálaszTörlés
  2. Hello :D
    Köszönöm a dicséreteket ^^ Hát igen Ya Ou ért az időzítéshez. Szombaton kiderül, hogy beigazolódik e a gyanud.
    Ölelés

    VálaszTörlés